Viszonzatlan, plátói szerelmet hogyan lehet elengedni?

Megértelek. Borzasztó tud ez lenni. Pedig általában az elutasítás is segíteni szokott. Legalábbis én így voltam vele. Esetleg egyáltalán nincs mit veszteni alapon próbáld meg még egyszer. Lehet, hogy úgy tűnik hülyét csinálsz magadból, de ez nem így van. Egy férfi kezdeményezhet többször is. Sőt kell, ha igazán akar valakit.

Másik dolog, hogy tovább kell tolni az ismerkedést. Ez csak azt jelenti, hogy még nem találtál olyat, aki jobb, mint az általad elképzelt, feltehetőleg idealizált lány.

Kedves Kérdező, hasonlón mentem keresztül, így megosztanám veled a tapasztalatom.

Én még huszonévesen is totálisan tapasztalatlan voltam a férfiak terén, szerintem ez is közrejátszott abban, hogy fülig beleszerettem egy - most már - barátomba. Iszonyatosan jóképűnek, intelligensnek, kedvesnek, viccesnek tartottam, akire fel lehet nézni, és akinek olyan könnyű örömet okozni. Állandóan rá gondoltam, kerestem a társaságát, majd egy idő után kerültem azokat a helyeket és eseményeket, ahol ő is felbukkanhatott, mert nem bírtam, hogy a semmibe vesz. Nagyon sok átsírt óra van a hátam mögött. Egyszer bevallottam neki, hogy mit érzek, ő - a te esetedhez hasonlóan - elutasított. Én ezt elfogadtam, de nem szerettem kevésbé jobban.

Évekig húzódott a dolog. Ennek eredményeként iszonyatosan leértékeltem saját magamat, már nem hittem magamban mint nőben. Két nagyon mély mélypontom volt, amikor a változtatás mellett döntöttem:

1) Kértem, hogy egy ideig ne beszéljünk és ne dolgozzunk egymással. Ez nagyjából két hónap volt.

2) Stílust váltottam, hogy bebizonyítsam saját magamnak: igenis nő vagyok, méghozzá jó nő. :)

Elkezdtem úgy gondolkodni, hogy nem azt néztem, én miért nem vagyok elég neki, hanem azt nézni, hogy én mennyivel másabb vagyok, és sajnálhatja, hogy nem kellettem neki. Ez leginkább azért kellett, hogy lelkileg rendbe tegyem magam.

Ami viszont igazán segített: munka miatt többször utaztunk el. Ezen utak mindig vitával zárultak, állandóan leszólt valami miatt, tökre úgy éreztem, hogy lenéz engem (mert pl. nincs facebookom vagy okostelefonom), és rájöttem: teljesen másképp gondolkodunk a hétköznapi dolgokról (pl. én gyalog és biciklivel járok, nem érzem gondnak, ha valahová vonattal kell mennem; ő ki sem szállna az autójából). Nekem ez teljes kiábrándulás volt. Vagyis úgy 90%-os kiábrándulás, és az utóbbi időben nőtt ez meg olyan 98%-ra. Most már jól érzem magam, bár az önbizalmam még meglehetősen törékeny, ennek a történetnek is köszönhetően. De dolgozom rajta. :)

Azt tudom tanácsolni, hogy ki kell szakadni a megszokott környezetből, és akkor meglátja az ember azt, hogy egy általa kreált valamibe szerelmes, és a kiszemelt egyén valódi énje teljesen más. Nagyon nehéz ebből kikerülni, nekem így sikerült. :)