Sokan miért nem tudják méltósággal fogadni, ha elutasítják őket?

Nem szeretném a férfiakra kihegyezni a dolgot, de mivel nő vagyok, ezért csak a férfiakkal való tapasztalataimról tudok beszélni. Biztos vagyok benne, hogy a nők között is van, aki hasonlóan viselkedik, ha elutasítják.

Szóval párszor (kétszer) megtörtént, hogy egy olyan férfi(fiú) próbálkozott be nálam, aki nekem nem volt szimpatikus. Nem akartam őket megbántani vagy megalázni, ezért (mivel nem mondták ki konkrétan, hogy tetszem nekik, csak észrevehetően közeledtek) csak szimplán nem viszonoztam a közeledésüket, ugyanúgy bántam velük, mint bármelyik más ismerősömmel. Ennek hatására még jobban felbátorodtak, nyíltan közeledtek, amikor már fogdosni akartak vagy egyértelmű célzásokat tettek, akkor én is nyíltan megmondtam nekik, hogy nem szeretnék tőlük semmit. Ennek ellenére mindkét esetben mintha meg sem hallották volna az elutasítást, még erőszakosabban közeledtek, akaratom ellenére fogdostak, átkaroltak, könyörögtek, folyamatosan írtak nekem, időről-időre újra bepróbálkoztak. Nem vagyok egy femináci, de szinte már zaklattak. Ez lenne a kérdésem, hogy sokan miért nem képesek elfogadni, ha valaki kedvesen közli velük, hogy nem szeretne tőlük semmit? Miért veszik bátorításnak, ha egyértelműen elutasítják őket? Miért nem hiszik el, hogy ha azt mondom, hogy "bocsi, nem szeretnék tőled semmit", akkor úgy is gondolom és nem csak "játszom az elérhetetlent"? Nem gondolják, hogy a folyamatos zaklatás miatt még inkább kiábrándulok belőlük és csak azért sem akarok majd tőlük semmit még a jövőben sem?