Meddig fog még fájni? Ezzel jár a szerelem?

Mindig könnyen vettem a szakítást. Egy kiadós bőgés, egy üveg nutella, egy IHB szombat, és hétfőre jól voltam.

Nem volt szükségem törölni/kidobálni/elpakolni a múltam részeit, szépen tovább léptem.

De ez most fáj. Hónapok óta, és nem csitul, sőt.

Mindent ami hozzá kötne kidobtam, töröltem. Ha valami pedig felidézi, akkor "törnékzúznék", és magamra vagyok dühös, hogy nem tudok felejteni. Ma egy elfelejtett mappámat rendeztem, és találtam benne egy sk levezetést, amit még a nyári vizsgámhoz írt. Kb millió darabra téptem szét, utána az volt a bajom.

Archiváltam tanulótársak beszélgetését, és az egyikben ott volt egy képernyő kép, ami szintén hozzákapcsolódik, és tacsra tett.

Sose olvasom tőle azt a furcsa tegező/magázó sorokat, és még fájóbb, hogy soha többé nem találkozunk.

Eltelt hét hónap, és csak arra tudok gondolni, hogy bár újra kezdhetnénk, és bárcsak ne így kéne léteznem.

És olyan nettó hülyeségen kattogok, hogy vajon eszébe jutok e néha, hogy tényleg fontos voltam neki, és csak rosszkor kezdtünk bele, és nem hazugság volt. Pedig ennek nem kéne számítana, már nem.

És ma egész nap itthon ülök, és ilyen rózsaszín szirupon bőgök, pedig dolgom lett volna. És holnapra újra erős, magabiztosnak kell lennem. Közben meg csendesen darabokra estem.

Bocsi, napi rinya voltam, valaki küldjön zsepit-csokit-uniqumot :D