Elsírhatom itt a bánatom?

(A barátaimmal most nem tudok beszélni.)

Van valaki a munkahelyen, aki annak ellenére, hogy alig ismerjük egymást, hát hmm izé, nem közömbös nekem. Józan ésszel gondolkozva a legtöbbször úgy éreztem, hogy nálam sokkal jobb valaki való hozzá, illetve úgy 1% esélyt adtam annak, hogy ha próbálkoznék nála, akkor nem hajtana el egyből, ezért inkább csak magamban ábrándoztam arról, hogy ha rendeződnek bizonyos dolgaim és tököt növesztek, akkor lehet majd köztünk valami és mivel naiv meg álmodozó típus vagyok, ebbe a halvány lehetőségbe jobban beleéltem magam az indokoltnál. Nemrég elfogott egy sejtés vele kapcsolatban és ma be is bizonyosodott, hogy van valakije.

Utálom magam, hogy még megpróbálni sem volt gerincem a dolgot, mert attól féltem, hogy minden találkozásnál eszembe jutna a kudarc. Így persze ugyanígy szar érzés lesz összefutni vele, pedig mivel amúgy is utálom a helyet, eddig gyakorlatilag a nagyon kevés esemény egyike volt az ő személye, ami fel tudta dobni a napomat.