Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mi tegyek? Napok óta csak a tanulásba fojtom bánatom. 23/L
Kissé bicegő lány vagyok, aki tanul és elég mozgalmas életet él (mozgalmas életen ne eszeveszett bulizást és ívást gondoljatok), hanem 2 képzésre járok egyszerre és felsőfokú nyelvvizsgára készülők, illetve néha önkénteskedem és rendszeresen segítek másoknak a tanulásba.
Mások szerint nem vagyok egy bányarém. Eddig nem volt egyáltalán sérült fiúval párkapcsolatom. Kettő egészséges fiúval volt csak eddig kapcsolatom, abból az egyik több, mint három évig tartott. Az utóbbi kapcsolatom pedig több, mint egy évig.
Beleszeretettem most egy kerekesszékes férfiba, aki egy súlyos betegség miatt kényszerül székbe (izomsorvadása van).Alapjáraton a férfi művelt, okos, tanult, intelligens és megértő stb.
Azért hagytam el az egészséges barátom, mert beleszerettem.
Viszont sajnos nem lehet köztünk semmi, mert azt mondta, szeret és vonzónak tart csak, ha összejönnénk, akkor tönkre tenné az életem.
Még viszonylag önellátó, de bármikor rosszabbodhat az állapota.
Körülbelül ennyi a lényeg. Nagyon szeretem, elég nehezen viselem, hogy szinte mindennapos fizikai fájdalmai vannak.
Hogy dolgozzam ezt fel?
hat figyelj, az ő hozzáállásán kellene változtatni, viszont ez nagyon nehéz. Ha szeret és vonzónak tart, akkor látok esélyt, hogy idővel rájöjjön, hogy te komolyan gondolod és nem tágitasz mellőle, és talán közel enged magához, ha komolyan ezt akarod. Biztos ő is látja, hogy nem egyszerű az élete, úgy érzi, senki nyakán nem akar kolonc lenni, azt meg végképp nem szeretné, hogy még jobban beléd habarodik, aztán faképnél hagyod, mert nem tudod elviselni a vele járó nehézségeket (csak vázoltam, hogy ő mit gondolhat).
Azt javaslom ,folytasd vele a barátságot, és jelezd, hogy részedről nyitott vagy többre is, aztán meglátod, adj neki több időt. Ha nem is jön össze párkapcsolat, akkor is örülni tudsz az együtt töltött időnek :)
Egyébként két párt ismerek a médiából, akik izomsorvadásban szenvednek és házasságban élnek, az egyikük Mosolyka, kb. két éve ment férjhez, és a leirásai alapján boldogok, a másik Biró Szabolcs, felvidéki iró, történelmi regényeket ir, egyszer a Megasztár válogatójában is énekelt a zenekarával, na ő is már vagy 5 éve házas és van egy tündéri kisfiuk.
Te semmit. Most nagyon rossz, de majd találni fogsz olyan férfit, akivel tényleg szeretitek egymást, és vágytok is egymásra.
Az elutasítás meg elutasítás, végső soron mindegy, hogy mi az indok.
Ő nem csak testileg, de mentálisan is komolyan sérült, ezért képtelen párkapcsolatot kialakítani. Az más dolog, hogy ő ezt úgy állítja be, hogy "a te érdekedben" teszi. Hosszasan lehetne ennek boncolgatni a pszichológiáját. De úgy sejtem, igazából sérti az egóját, hogy te mozgékonyabb vagy nála.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!