Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mégis miért csinálta velem ezt a kétszínű játékot?
Néhány hónapja nagyon megtetszett egy lány, akivel hamarosan személyesen is megismerkedtem. Úgy tűnt hogy minden jól is alakul, az elejétől fogva érdeklődő és kedves volt velem, szinte minden nap öszefutottunk, facebookon gyakran szoktunk írni egymásnak, és már találkoztam vele kettesben is. Erre meg tegnap csak úgy benyögte (de ezt sem magától, én tettem fel neki egy ártatlannak tűnő kérdést), hogy már 2 éve komoly kapcsolata van, és hogy mennyire szereti azt a másik srácot (ami ezek után erősen szólva is kérdéses hogy így van-e). Amikor rákérdeztem, hogy ezt miért nem tudta mégis a legelején közölni velem, csak értetlenkedve mellébeszélt, utána meg egyszerűen megsértődött. Miközben ebben a helyzetben egyedül én érezhetném úgy, hogy megbántottak és nekem lehetne jogom ehhez.
Szerintetek miért kellett ebben az egész illúzióban ringatnia hónapokon át? Pedig én már az elején elég egyértelműen jeleztem felé, hogy többet szeretnék felszínes ismeretségtől, és akkor még láthatóan nem volt ellenére a dolog...
Olyan 19 éves voltam, amikor ugyanezt eljátszotta velem egy lány.
Kiderült, hogy a pasija egy igazi focista tapló, semmi közös téma, semmi közös hobbi, élvezte, hogy velem van miről beszélnie, hogy elviszem olyan programokra, amikre a pasija sosem vitte volna.
Azóta sok ilyet láttam. Ha rögtön az elején bevallja, hogy van párja, akkor oda a rajongás, oda a szórakoztatás, akkor nem tudja veled elütni az unalmas idejét. Így viszont megvoltál neki mint kis rajongótábor, de mikor túl messzire kellett volna mennie, akkor már inkább keres egy másikat, mert tőled mást nem akar.
És most szétbasz az ideg mi?
Kb így? [link]
Hagyd a fszba...majd meszívja..vaaaaagy....bosszút is állhatsz ha szeretnél. Szerintem tudod, hogy. ;) :)
Ott a kulcs, hogy "hónapokon át".
Ő úgy vette, csak barátok vagytok, amivel semmi gondja nem is volt. Addig, amíg nem kezdtél el hisztizni. Mondott olyat, hogy ti egy pár vagytok/lesztek?
Másrészt te is hónapokig csak barátkoztál, de nem léptél. Ez pedig öreg hiba. Ha akarsz valamit egy nőtől, akkor pár nap után konkrétan fejezd ki, hogy nőként érdekel, és többet akarsz barátságnál. Ha nem vevő rá, akkor pedig hagyd a fenébe, mielőtt beleesel.
Nő vagyok, de az első válaszolóval értek egyet. Élvezte a figyelmed, és ennyi, nem véletlen tartotta titokban, hogy van barátja.
Rám néhány hete írt egy fiú, közös hobbink van, és egy csoportban látott meg. Pár üzenetet váltottunk a hobbinkról, majd mikor személyesebb kérdéseket tett fel, és találkozóra invitált, tisztáztam, hogy én kapcsolatban élek. Megköszönte az őszinteségem, és normális hangnemben elköszöntünk egymástól. Nekem nincs problémám a fiú-lány barátsággal, ha az mindkét fél részéről valóban tisztázottan barátság.
27L
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!