Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek sincs okom féltékenynek lenni?
A barátomnak van egy nő ismerőse aki miatt féltékenykedni kezdtem , pedig úgy érezném hogy nincs rá okom ,csak mégis kicsit aggódni kezdtem miatta.
Van hogy gyakrabban , van hogy ritkábban találkozik ezzel az ismerőssel, volt már hogy kettesben is. Emiatt volt nekem aggasztó.
Ugyanakkor mondtam neki hogy féltékeny lettem (emiatt picit sértő dolgokat is mondtam neki) de mondta hogy nincs rá okom.
A nőt ismeri már majdnem 10 éve , párja is van a nőnek. Azt mondja sosem volt köztük semmi, se randi se semmi.
Én úgy látom hogy kicsit olyan baráti a viszonyuk, ugyanakkor munkatársak is , már volt közös munkájuk és egyébként is az egyetem óta ismerik egymást , onnan jön a közös munka.
A nő ismerős tud rólam, vagyis kettőnkről. Még személyesen nem találkoztam vele , de a barátom nem zárkózik el azelől hogy találkozzunk (mármint én és ez a nő).
Azt is tudom hogy mikor egy munkaügyben találkozott vele , akkor is mondta a nőnek hogy utána velem találkozik és direkt úgy lett megbeszélve az időpont is hogy nekem is jó legyen.
Kicsit aggódni kezdtem , mert mégis de amúgy úgy tűnik nekem hogy nem volt, nincs okom a féltékenységre.
Ti mit gondoltok?
Úgy gondolom hogy bízok a barátomban, mert ez alap egy kapcsolatban szerintem.
Meg a józan eszem azt súgja hogy nincs aggódni okom csak jobb félni , mint megijedni.Talán természetes is egy szinten a féltékenység.
Mondjuk ha lenne bármi "gond" , gondolom nem mondta volna el hogy találkoznak , az ismerősnek se beszélt volna kettőnkről.
Jól látom szerintetek?










nem hiszem, hogy szükséges neki KETTESBEN találkozni csak úgy egy másik nővel, attól függetlenül, hogy volt-e köztük valami vagy sem.
de ha találkozik, inkább tartsa magában, szerintem.
a páromban megbízom.
elengedem bárhová.
a páromnak esze ágában sincs egy nővel kettesben találkozni.
ha lenne, akkor sem vallaná be :)
ha mondaná, akkor elengedném, ha már nem számítana, mit csinál. ha számít, akkor nem engedem el, vagy hangot adok a nemtetszésemnek....
féltékenységre mindig van ok, ha a pasi olyan...
ha nem olyan, akkor nincs ok. egy "nemolyanpasi" meg alapból nem akar és nem jelenti be, hogy egy nővel kettesben találkozik.
ha ez bonyolult volt... akkor a lényeg. mond meg neki, hogy te nem fogadod el, hogy ő egy nővel kettesben találkozik csak úgy. az mind1, mi az ok. nincs helye és kész.
És akkor most mi az erősebb: az hogy bízok a páromban és abban ami józan észnek tűnik VAGY az hogy megmondom a páromnak hogy ne találkozzon vele kettesben?
Egyébként ezt a nőt ismeri más is ,mármint tudom hogy a közös szakmájukból mások is (van köztük olyan akit én is ismerek).
Viszont, én kétféleképpen látom a dolgot.
Azt , hogy elmondja hogy találkoznak, vehetem az őszinteség jelének is,nem? Hogy nem titkolja...nem akkor titkolná ha oka lenne rá és tényleg lenne köztük valami?
Persze azt is értem amit mondasz.
A másik meg , hogy ha pl. egy közös munkán dolgoznak (még meg is mutatta mi az amin dolgozik vele) , akkor csak nem mondhatom neki hogy menjen velük egy harmadik ember is, vagy nem?
Persze te lehet arra akartál rámutatni hogy ha megmondom neki hogy ez nekem nem jó , akkor nem fog vele talizni , de ott vannak azok a dolgok is ,amiket mondtam...





És mi van azokkal a helyzetekkel , amikor régi barátok?
Vagy például mikor közös munkán dolgoznak?
Akkor csak nem mondhatom hogy menjen oda egy harmadik valaki is...
Meg, ha az elől se zárkózik el hogy én is esetleg beszéljek vele , akkor létezik hogy lenne mögötte más is?





Már kezdtem belezavarodni.
Az a tény zavart hogy ketten találkoztak , de amúgy meg úgy érzem hogy nem hazudik a kedvesem és úgy igaz az egész amit mond , ahogy van.
Mivel majdnem 10 éve ismeri , ezért gondolom ha annyira lenne köztük valami , már kiderült volna , meg szerintem akkor nem lenne velem.
Talán ha találkoznék én is azzal a nővel , és megismerném , lehet elmúlna ez a rossz érzésem...





Egyszerű!!
Féltékenykedés, pozitív?
Ha nem, nincs. :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!