Vágyódás egy életen át valaki után?

Volt egy fiú akinek éveken át tetszettem még az iskolaévek alatt. Egyszer leült elém és kérte hogy mondjam hogy szeretem. Mindig húzott valamivel, piszkált, azt hittem megint ez a szándéka és mondtam, hogy nem mondom. Persze hogy szerettem csak erre később jöttem rá. Tizenévesen nem úgy udvarol egy fiú, mint idősebb korában. Utána már nem kérdezte. Ennek 15 éve. Utána máshol tanultunk mindketten, de ha meglátott valahol, folyamatosan nézett. Ez ment évekig. Mielőtt komolyra fordult volna a párkapcsolatom(később férjem), írtam neki egy emailt hogy a segítségét szeretném kérni...de nem volt válasz. Nemtudom miért nem válaszolt, tegyük fel nem kapta meg. Újabb évek teltek el, nem láttam, nem beszéltem vele. Elköltözött messzebb, de néhány családtagja még itt él. Néhány napja épp az autóban pakolgattam,vásárlás után amikor meglátott. Az apja mellett ült az autóban mentek valahová , mikor meglátott szó szerint szinte felpattant a helyéről, nemtudom mi okból én is odanéztem akkor, kb. 1mp volt, mert épp elsuhsntak mellettem a kocsival, de felismertem a körvonalait, arcát nem láttam a fényviszonyok miatt. Nagyon meglepődtem és jól esett, hogy ennyi idő után még mindig érdeklődik. De ugyanakkor meg nem tudok kiigazodni rajta. A közösségi oldalon soha egy köszöntés, vagy vmi bejegyzésem hogy tetszene neki, ennyi sem. Messengeren sem ír soha. Nem tudom miért nem keresett régebben sem, és most ugyanúgy nem pedig még mindig nem felejtett el, máskülönben nem ugrott volna fel a kocsiban hogy meglátott. Pedig van barátnője.Én sem írtam rá, csak szeretném tisztázni a dolgokat végre egy jót beszélgetni, hogy mit is érez, nem kellettem neki, de a mai napig mégis? De hogyan? Nem tudok kiigazodni rajta. Én sem felejtettem el nem tudom őt kitörölni a szívemből, de ugyanakkor a férjemet, családomat is szeretem. Ráírnék, de mit gondolna, nem tudom. Ugyanakkor így leélni egy életet? Bocsánat kicsit hosszú lett.