Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hány párkapcsolatod volt eddig?
Mennyi idős vagy?
Én 20 éves vagyok és volt eddig 4 barátom, én soknak érzem. Mindegyiküket nagyon szerettem, mégis vége lett. Utolsóval csak 3 hónapig tartott a dolog, mert nem szeretett igazán, és ez nagyon földhöz vágott. Azóta teljesen kiábrándultam a világból, tudom, hogy fiatal vagyok és előttem az élet, de attól félek, soha nem lesz egy normális kapcsolatom sem. Szeretnék már végre boldogan, tartósan együtt lenni valakivel. Ebbe az utolsóba az egész lelkemet, szívemet beleadtam, mégsem tudott megbecsülni.
2, és ez már nem fog változni.
22L
0, és ez már nem fog változni.
19/F
Eléggé úgy tűnik, hogy kapcsolatfüggő vagy, egyik kapcsolatból ugrasz a másikba, nem válogatod meg a partnereket, “csak legyen valakim” alapon működsz. Így ne is csodálkozz, ha sokat csalódsz.
Én 21 vagyok, volt egy 2 éves kapcsolatom, majd egy fél éves, azóta pedig szingli vagyok, tehát lassan 2 éve. Egyreszt azért, mert nem akartam kapcsolatot jóideig(most sem feltétlen, megijeszt egy kicsit az elköteleződés), másrészt pedig nagyon megválogatom, hogy kivel leszek együtt. Csak olyannal megyek bele, akivel azt érzem, hogy “igen, veled az életemet is leélném”. Az ilyet pedig ki kell várni, meg kell válogatni.
5
25/f
Es ugyan ez van velem is mint veled kerdezo.
Totalisan, teljesen kiegtem, nem latom ertelmet az eletnek, nem latom ertelmet a kapcsolatnak, teljes apokaliptikus, melyapatias megsemmisult kietlen erzest erzek.
Szórakoztató az előzőek naívsága.
Kvázi kettő, de ők engem nem tartanak annak, szóval.. hát kvázi kettő.
3 komoly,1 szexkapcs. és most ismét egy komoly. Én is örülnék ha végre meg tudnék állapodni :)
26F
Köszönöm az eddigi válaszokat.
3. Egyáltalán nem vagyok kapcsolatfüggő. Az első barátomat 16 éves koromban ismertem meg, együtt voltunk egy évet. A másodikkal fél évig voltunk kapcsoltban. Ezt az első kettőt inkább csak amolyan gyerek szerelemnek mondanám, bár akkor komolynak tűntek.
A harmadik párommal 10 hónapot voltam, utána egy évig senkim nem volt, nem is akartam.
És akivel pedig most szakítottunk, mindössze 3 hónap volt... amilyen hirtelen jött, úgy el is ment.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!