Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hiszel abban, hogy egyszer visszatér az a személy az életedbe, aki most a múltat jelenti?
és pozitív kimenetelű is lenne a történet:)
vagy ezek csak gyermeki álmok és nincs ilyen?
20 év után az első szerelmemmel újra összejöttünk. Akkor 2 évig tartott. Most 2 hónapig. Alkoholista lett. Ha nem lett volna, akkor valószínűleg együtt maradunk. Csakhogy ha nem alkoholista, akkor meg nem jöttünk volna össze. De nagyon örülök hogy így történt, mert végig hiányzott. Így le tudtam végre zárni.
Volt egy másik eset is, az nem ilyen távoli, csak 1 év a különbség a szakítás után. Annak nem tudom mi lesz a vége. Talán összejövünk, de az már most is látszik, hogy volt annak idején oka a szakításunknak. Csalókák az emlékek, inkább a jó dolgok maradnak meg.
Egy rokonom 8-szor költözött össze valakivel meg szét 20 év alatt. Egy másik megpróbálta valakivel 20 évesen, 40 évesen és 60 évesen is. Egyszer sem működött egy-két éven túl.
Én nem tudok pozitív kimenetelű történetet. Elvileg azt gondolnám lehet, hiszen vannak akik nagyon sokat változnak pár év alatt is. Nemhogy 20. Mintha egy másik ember lenne.
Remélem, hogy NEM tér vissza.
Sokat bántott érzelmileg...
19-es válaszoló vagyok.
Végül úgy döntöttem, megpróbálom vele és egyelőre jó döntésnek tartom. :) Futni nem szabad utána, kedves kérdező, de ha úgy alakul, akkor talán, azt akkor érezni fogod, de ha van lehetőség, nehogy miattam ne használd ki!Engedd el a múltat valahogy, és ha itt az ideje, ha valaha eljön, akkor úgyis utat tör maganak
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!