Van egy elmeletem, szerintetek helyes?

Én biztos nem.

És nem gondolom, hogy ez pszichológiailag helyes elgondolás, mivel ösztönösen a biológiailag "normális és szabályos" dolgokhoz vonzódunk, azért, hogy minden szempontból megfelelő utódot hozzunk létre, vagyis általában egy "defektes" dolog a többségből viszolygást vált ki, amiatt, mert nem segít a minél jobb fajfenntartásban. Nem kizárt, hogy valaki ettől még ezt preferálja, de általánosnak biztos nem általános.

Volt már ilyenre is példa, de nem mondanám "ösztönös vonzódásnak", mert elsőre csak külsőre tetszett, ez adta a vonzódás, aztán elgondolkodtam, hogy milyen jó lenne egy ilyen embert bevezetni a normális életbe, de tapasztalatból tudom, hogy az ilyen emberekkel igazából nem sok mindent lehet kezdeni és több baj van velük, mint jó.

Alapból jobban kedvelem a minden téren egészséges, vidám embereket akiket nem kell pátyolgatni, hanem maguktól is képesek egy normális életre, mert engem is elsősorban a saját életem érdekel, tehát nem akarom másét is én felépíteni. Egy közös élet felépítéséhez meg két egészséges ember kell.

Ez nem elmélet, de mindegy.

>1 segiteni probalunk rajtuk

Nem hiszem, efféle tiszta alturizmus nem nagyon van. Ha segíteni is akarunk rajtuk, miért tesszük ezt, mi a hasznunk belőle, mi a célunk vele? Az, hogy a megmentő szerepében tetszeleghessünk, cserébe azt várva, hogy az illető belénk szeret, és, ahogy a második pontban írod, függjön tőlünk.

Szerintem jellemzően azok keresnek "defektes" vagy "lelkibeteg" társat, akiknek nagyon alacsony az önbizalmuk. Egyrészt "egészséges" emberekkel nem mernek kezdeni, mert saját magukat aláértékelik, kevésnek érzik és félnek tőlük. Viszont a "sérült" emberrel szemben képesek magukat fölényben érezni. Másrészt az, hogy segíteni akarnak rajta, csak egy kerülőút, kiskapu a párkapcsolathoz: önbizalom híján a "rendes" ismerkedés ijesztő és érthetetlen, ezért a segítségükkel hálát, kötődést és függőséget igyekeznek kialakítani, és arra számítanak, hogy ez párkapcsolathoz vezet majd.