Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Nem lehetünk együtt, azt mondta nem érez semmit, a friss kapcsolatából mégis felém kacsint?
Persze nagyon szereti az új lányt maga mellett, legalábbis ezt mondja.
1-2 hónapja vannak együtt, nonstop együtt lógnak, viszont amikor velem van, szeretget, puszilgat, azt mondja nagyon szeret (persze barátként), majd egyszer szájon is puszilt.
Többször közeledett már "úgy" mióta együtt vannak.
Előtte mi "csak szexeltünk", én rég többet éreztem, úgy éreztem ő is, viszont ő tagadta, ezért én így is álltam hozzá, részemről ezért lett vége. (Úgy döntöttem nem érdekel tovább amit látok, ahhoz tartom magam amit mond, elengedtem, az utód pedig jókor volt jó helyen).
Van sok dolog ami miatt nagyon nem kellene együtt lennünk, nem részletezném őket.
Az utód tud rólam, jó barát vagyok a szemében és ennyi. Amúgy is mély a kötelék köztünk, én vagyok a bizalmasa illetve a párja előtt sokkal inkább voltam.
Alvásnál is hozzám bújik egyébként teljesen, sokat ölelget, szeretget, de amióta ő van neki én többet nem engedtem...
Eddig bizonygattam magamnak, hogy csak azért vagyunk ilyen közeli kapcsolatban, mert barátok vagyunk! De a szájrapuszi már tényleg nem fér bele.
Én azt gondolom ha valaki frissen van együtt valakivel, akkor nem kell neki más ilyen tekintetben. Mégis az együtt töltött idő alkalmával mást érzek.
Viszont emellett azt gondolom, ha engem annyira szeretne, akkor ő nem kellene neki...
Jól gondolom, hogy egyikünk sem a befutó?
(Nem mintha ezek után bármit akarnék racionális oldalammal kezdeni vele...)
De tény, hogy sajnos(!!!) legbelül még mindig érdekel, amit nagyon nem mutatok ki az irányába.
Elengedtem, ő így tudja. De basszus bánom. :(
(Miközben racionálisan azt gondolom, hogy akar a halál egy ilyen kapcsolatot... Az érzelmeim persze mást mondanak).
Ha leválasztom ezt a vonalat, nagyon jó barátok vagyunk.
Barátság címszó alatt működünk. Nehéz ám ezzel mit kezdeni :(
Ez nem barátság, nem lelki társ, nem bizalmasi viszony... ez szimplán kihasználás.
A srác hiúságát legyezgeti, hogy te is odavagy érte, az új delikvens is, nem akarja feladni ezt a státuszt, mert ha az új lánnyal összevesznének, nem lenne hova mennie. Fél egyedül maradni és vállalni a gerincét. Ennyi.
Ébredj fel, kihasznál ezerrel.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!