Orulnetek, ha azt hallanatok, hogy annak a lanynak/fiunak, akihez vonzodtok, problémák vannak a parkapcsolataban?

Pff szánalmas mikor párkapcsolatban lévőre hajtanak, mindegy hogy jó vagy rossz az a kapcsolat. Az is szánalmas mikor párkapcsolatban lévő kezdeményezi, vagy akár csak rábólint ha nála kezdeményeznek.

Legyen gerince és mersze kilépni ha már szar a kapcsolata!

nálunk így volt, sokat panaszkodott a párjára, a kapcsolatára.

nem éltem vissza ezzel, inkább biztattam, hogy rendezzék a dolgot.

Nem. Mert az ilyenek nagyon sokszor visszatáncolnak....

sőt ha mondjuk szakít és hamar össze is jön mással, akkor is még simán visszamehet az exéhez.

Személyes tapasztalat következik. Volt hogy olyan nővel randiztam, aki épp egy döglődő kapcsolata végét járta. Erről én nem tudtam.. Már találkoztunk vagy 3*, órákat chateltünk heteken át, mire egyszercsak benyögte hogy "na csak volt nagy lelkizés, mert szakítottam a barátommal."

Bár ebből én mit sem éreztem előtte, teljesen túl volt rajta már akkor is, mikor nekiálltunk egymásnak. Mondjuk utólag érdekesnek találnám, hogy mi történik ha a beszélgetéseken kívül más is történt volna a randikon. De mind1. Együtt voltunk 3 évig.

Egy következő lány, nekem panaszolta el folyamatosan a barátjával való ügyes bajos dolgait és mint később kiderült azért, hogy megtudja, hajlanék e rá, mert hogy ő gyűlöl egyedül lenni.

Megint másik lány, kapcsolatban volt, én erről tudtam. Elkezdtem beszélgetni vele, puszta kíváncsiságból, aztán ezek egyre hosszabb és hosszabbakra nyúltak míg végül megvolt a szikra, ő szakított és összejöttünk.

Lehet csak én vonzom be a kapcsolatfüggőket, de ha jobban belegondolok nekem szinte az összes párom kapcsolatból kapcsolatba ugrált. És nem voltam még együtt 1 évnél rövidebb ideig lánnyal.

29/F

Nem. Több okból sem. Egyrészt, mert voltam fordított esetben és a legtapintatlanabb tuskónak éreztem azt, aki nem hagy nyugton, hanem szinte lesi, mikor szakítunk, hogy végre ő következzen. Én akkor nem akartam semmi mást, csak elfelejteni a volt párom és nyugalmat. Mert én szerettem, még ha az utolsó hónapokat végig is veszekedtük és az istenért sem akart menni. Viszont benne volt szívem-lelkem és kifacsart és nagyon sokáig nem éreztem úgy, hogy engem érdekel más férfi, vagy hogy tudok valakit akkora odaadással és figyelemmel szeretni, ahogy egy kapcsolat nálam megkövetelné. Ezen meg a nyomulás csak rontott. A szakítás ugyanolyan gyászreakciót indít el, mintha másképp veszítünk el valakit. Az ember a temetésen sem mozdul az özvegyre és hiába nem voltunk házasok, ehhez ragaszkodom.

A másik, oké, vonz, oké, tetszik, de vagyok annyira ember, hogy ha a puncim meg a szívem felé is húz, át tudom érezni, hogy neki milyen rossz lehet az egész stressz és veszteség és minden, ami egy széthulló kapcsolattal jár. Az emberben nyomot hagy egy ilyen, nyilván azért veszekszik, mert érdekli a dolog és bántja. Én nem akarnám, hogy vége legyen, mert nem biztos, hogy amiről hiszem, hogy neki jó lenne és ami csak az én vágyaimról szól, az neki valóban jó.

Illetve magam alatt is vágnám a fát, ha egyből rámozdulnék. Ha össze is jövünk, kapok egy még sérült/sérülékeny embert, aki a múltját dolgozza épp fel és az a legkisebb gondja, hogy rám figyeljen és foglalkozzon. Nyálas, amit mondok, de törött szívvel nehéz szeretni és ragaszkodni valakihez, aki idegennek hat, mert még a másikhoz húz vissza.

Nem, nem és nem. Elszeretni meg pláne nem, az egy átok a gerinctelenekre.