6 éve nem tudom elfelejteni, ez már beteges? Más is volt hasonló helyzetben?

Nem jókedvemből teszem, 16:57, elhiheted. Mindent megpróbáltam, hogy elfelejtsem. Kerestem más lányokat, több, mint tizet (de szerintem még húsznál is több lehetett), gondolván, majdcsak elfelejtem. Nem vált be.

Elmentem pszichológushoz, járok hozzá mai napig. Nem vált be.

Próbáltam amblokk elfelejteni az egész párkeresést. Nem vált be.

Mégis miféle gyógymód tud segíteni azon, ha heti rendszerességgel őróla álmodok?

Tudom, hogy szomorú, és rossz dolog, de nem lehet ezzel mit tenni: szó szerint ÖRÖKKÉ fogod magaddal cipelni ezt a keresztfát. Csinálhatsz bármit, soha de soha nem fogod elfelejteni. Bármilyen fogadást állok.

Sajnálom.. Nekem most van egy plátóim, és nem telik el úgy nap, hogy reggel és este legalább ne jusson eszembe.. A legironikusabb, hogy sose gondoltam volna magamról, hogy ilyesmiben lesz részem, azt hittem ez ilyen kamaszkori dolog.

A te esetedben annyi viszont érdekelne- mivel ilyen sokági cipeled magadban a dolgot-, hogy együtt is voltatok, tehát beteljesült szerelem volt anno, vagy mindig is plátói volt? (Csak mert a plátói esetén tudnám ezt elképzelni, mert megmarad az idealizálás,és minden amilyennek te elgondolod, milyen lenne).

Pont ez az, hogy be NEM teljesült szerelem. Valószínűleg ezért követ ilyen kitartóan.

Ha beteljesült volna és utána mentünk volna szét, azt mondom, oké, nem ő volt, akit nekem rendelt a sors, és minden gond nélkül továbbléptem volna.

Az összes eddigi kapcsolatom ilyen volt amúgy - 2-3 hónapig együtt voltunk, aztán szakított és elment. És egyik se viselt meg különösebben. Ellenben ez a lány, akit 17 éve nem tudok elengedni, úgy, hogy 1 darab csók se volt közöttünk...nos, szerintem ez jelent valamit. Ő nem "egy" lány, hanem A lány, így nagybetűvel.

A pszichológus is mondta, hogy szerinte idealizálom azt a lányt. Nem volt igaza. Én ismerem őt, igen jól, és nem változott meg. Fejlődött, persze, ahogy én is, de NEM változott. Úgy már gyerekjáték lenne kiszeretni belőle, így viszont fából vaskarika.

Igen, ahogy gondoltam.

Tudod, én úgy gondolom, hogy MINDEN plátói szerelem valamilyen szinten idealizálás. Ezzel ezzel együtt jár.

Még akkor is, ha ismered az illetőt. mert igazán csak úgy ismernéd, ha x ideje együtt lennétek és együtt élnétek, ha tudnád, hogy milyenek vele a szürke hétköznapok, mikor mérges, mikor te vagy mérges, stbstb.

Ezeket addig nem tudod. Valamit tudsz róla, a többi csak fantázia.

Az én számból talán álszentségként hathat most, mert hasonló szituban vagyok, de így is valahol TUDOM, hogy egy bizonyos részét idealizálom. Nem ismerem a rossz oldalát, meg sok dolgot róla. Mondjuk én ezt tudom, elfogadom, de akkor sem tudok mit tenni ellene..

Mert attól függetlenül,még lehet, hogy valóban működne a dolog és én valóban tudnám szeretni...

Ez a baj a plátói szerelemmel, hogy ezt sosem tudhatod.

Mondjuk nekem személy szerint, ha nem kellek, és ezzel szembesülnék, akkor könnyebb lenen sokkal a továbblépés.

Az embernek ez saját érdeke.

Muszáj úgy felfogni, hogy olyan nem lehet igazi, akinek TE nem kellesz. Szerintem ezért, ha számomra egyértelművé válna, hogy az én plátóim egyáltalán nem tekint rám úgy, nem tetszem neki, stb, akkor tudnám, hogy oké, tehát értelmetlen, tovább kell lépnem, hiszen ez egyoldalú. Plátóinál szerintem max amíg kérdéses a dolog, addig szabad éltetni magadban, de miután egyértelmű, hogy a másik nem akar, akkor mindent meg kell tenni, hogy a szerelem más tárgyat találjon magának.

Biztos van benne valamennyi idealizálás, de teljes egészében önmagában véve ismerem őt, és anno, gimnazista éveink alatt remekül megvoltunk. Gyakorlatilag első héttől megvolt ez a vonzalom, és ezen most meg fogsz lepődni, de alig pár héttel az első középiskolai tanév megkezdése előtt odajött egyik szünetben hozzám, és kerek perec megkérdezte, hogy járnék-e vele. Érted, minden férfi álma vált valóra abban a pillanatban, én pedig, amekkora címeres idióta ökör vagyok, nem adtam neki egyenes választ a kérdésre. Képzelheted, ezt azóta is mennyire sajnálom.

De engem nem kell sajnálni, én magam vagyok a hibás abban, hogy így alakult, és most fizetek meg érte. LEHETETT volna kölcsönös, és beteljesült a dolog, én meg sikeresen tönkrevágtam akkor, 13 évesen.

Mindenesetre nincs igazán választásom, az ember nem dönthet tudatosan, hogy kihez vonzódik. Elhatároztam, hogyha ő nem lehet az enyém, akkor nem lesz más sem. És azóta is tartom magam hozzá, mindenki mást elzavartam a sunyiba.

Értem. ÉS azóta, mióta ez a történet történt, nem is próbálkoztál egyáltalán te magad nála?

Mert az e-fajta elhatározásnak is csak úgy van értelme, ha teszel is az irányába. Különben csak ártó magadra nézve.

A vonzalom része sajnos így van.- jelenleg pl én olyan iránt érzek plátóit, aki kapcsolatban van. ÉS nekem sem lenne szabad ilyet érezni...na meg ráadásul jobban megbolygatott csak, hogy a másiknak is feltűntem és emlékezetében maradtam rendesen korábbról, amikor találkoztunk meg megint csak nem tudtam hova tenni ezt.

ÉS ez a legrosszabb, amikor kérdések vannak. HA tudnám hogy nem... könnyebb lenne szerintem. Így viszont a legrosszabb.

Számomra ez borzalmas érzés sokszor, mármint a beteljesületlen érzés, vágyakozás miatti szenvedés.

De igen #16 - mikor láttam, hogy semmiféle módszer nem használ az elfelejtésére, fölvettem vele a kapcsolatot. Sajnos nemet mondott, kifejtette, hogy szerinte ő nem hozzám való, valamint jött a szokásos "de biztos megtalálod a párodat" szöveg is.

Már megtaláltam, de sajnos ő nem kooperál. Nem is keresek tovább, nincs értelme.

Tudok róla, hogy ezek után én ebből csak rosszul jöhetek ki, de egyrészt az én hibám, akkor kellett volna igent mondani, és most jogosan bűnhődök, másrészt annak semmi értelme, hogy összejövök valakivel, aki nem vonz semmilyen téren, raboljuk egymás idejét, és soha de soha nem lehetne semmi komolyabb a kapcsolatból, akármennyire is szeretné. Úgyhogy bárki is akarna tőlem bármit is, ajtót mutatok neki.

Ezért is írtam eredetileg, hogy ezt az ember soha de soha nem felejti el. És nem, nem első szerelem volt - kétségtelen az elsők közt volt, de messze nem ő volt a legelső. Az évek számától függetlenül nem tudok senki iránt úgy érezni, ezért írtam teljesen őszintén, hogy ez a sírig el fogja kísérni az embert. Mert az igazi szerelem sohase hal meg.

Egyáltalán nem beteges!!! Ez is azt mutatja hogy a szerelem igenis valós dolog és létezhet igazi érzelmeken alapuló, abszolút érdek nélküli kapcsolat!!!

És nagyon szomorú ha ez nemteljesül be!

Elfelejteni nem lehet, sajnos, az 51%-os nagyon jót írt!!! Pont azért nemmegy mert nem teljesült be, és ottmarad az emberbe a "mi lett volna ha". Sajnos ez egész végig veled fog maradni. A #3 válaszadó meg csupa baromságot írt. Miféle szakember tud segíteni egy plátói szerelmen és a vele járó szomorúságon? Sírásó max.