Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Normális, hogy ezen az egy...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Normális, hogy ezen az egy mondaton, amit az exemnek mondtam kiakadt a párom? Nem gyerekes?

Figyelt kérdés

Volt egy elég nagy buli, amire a párom nem jött, mert egy olyan barátnőm tartotta, akit nem bír. Ebből nem is volt gond. De a bulin megjelent az exem, fogalmam sem volt, amúgy hogy kik jönnek.


Természetesen ittunk, de mindenre emlékszem. Feljött valahogyan a szó az "első alkalomról" és én azt mondtam a volt barátomnak, szó szerint, hogy "Az biztos, hogy túl sokat vártam azzal, hogy először lefeküdjek veled, de azzal is, hogy elhagyjalak". Ezen jót nevettünk és ennyi volt. Úgy gondoltam!

Eltelt 3 hónap mire a párommal közösen mentünk szórakozni, de én a női ismerőseimmel otthagytam a barátaival. Ő nagyon rosszban van az exemmel, aki odament provokálni, és ittasan azt mondta neki, hogy én bánom, hogy nem feküdtem le vele már korábban is, mert nekem annyira jó volt vele!


A párom nagyon megsértődött. Persze, bevallom, így józanul ez egy rosszul sikerült, meggondolatlan poén, de nem is gondoltam igazán komolyan. Össze se lehet őket hasonlítani. Szerintem ez sok! Ezzel a mi kapcsolatunkat nem minősítettem, semmi köze ahhoz ennek a mondatnak szerintem még így, átgondolatlanul sem volt! Normális, hogy ezen nem tudunk túl lépni. (2 hete volt)


2017. febr. 14. 21:39
 1/8 anonim ***** válasza:
91%

Mivel a - látatlanban is felettébb "szimpatikus" - exed feltételezem elfelejtette elmesélni a teljes történetet, csak ezt az egy kiragadott mondatot osztotta meg vele, meg tudom érteni a kiakadást. Nem írtad, hogy próbáltad-e elmondani neki az egészet, lehet megértené.

BTW, ha képes két hétig sértődöttet játszani, akkor egy kicsit túlérzékeny. Egypár nap még OK, de ha egyébként jól megvagytok, minek kell ennyit durcizni?

2017. febr. 14. 21:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
88%
De gyerekes. Konkretan semmi rosszat nem mondtal.
2017. febr. 14. 22:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 opened paradise ***** válasza:

Érthető,hogy amíg csak az ő verzióját hallotta,rosszul esett neki.

Elmondtad a végét is?

2017. febr. 14. 22:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:

Befordulni ezen normális, na de 2 hétig !?

30/f

2017. febr. 14. 22:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:
100%
De, ez abszolút gyerekes. Még akkor is ha csak az exed féloldalas előadását hallotta volna. Ráadásul gondolom elmondtad a második felét is, így pedig már nem is annyira gyerekes, mint inkább beteges.
2017. febr. 14. 23:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:
100%
Elgondolkodnek azon hogy biztos rendben van e az a kapcsolat, ahol a parom ekobb hisz az exemnek mint nekem.
2017. febr. 15. 00:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:
100%
*elobb
2017. febr. 15. 00:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 A kérdező kommentje:

De jó, hogy azt mondjátok, hogy ez nem normális dolog!

Persze elmondtam neki az egészet. De én inkább azt vettem észre, hogy az exemet nem bírja, de azért ez mégiscsak sok. Nem azt mondom, hogy ez most minden pillanatban téma, vagy hogy megvan sértődve folyamatosan, hanem azt, hogy utal rá ha lehetősége van, meg ha eszébe jut.

Jó lenne ha túllépne ezen...

2017. febr. 16. 00:13

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!