Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit lehet tenni az alábbi esetben?
Szerelmes vagyok egy lányba, akivel hosszú idő után végre le tudtunk ülni beszélgetni. Kiderült, miért épít ki nehezen kapcsolatokat. Mélyen hívő katolikus. Nem akarja ugyan ráerőltetni senkire, de szerinte ebből a későbbiek során egy kapcsolatban konfliktus lehet (például gyerek megkeresztelése, aminek én nem vagyok híve), illetve nem szeretné feladni más miatt a vallását. Ugyanakkor lelkileg nagyon passzolunk. Introvertáltak vagyunk, mindketten nehezen nyílunk meg, hasonló értékrend, erkölcsösség. Ha egy tipikus ma lánnyal kezdenék, annak lehetne 600 másik előttem, tőle viszont nem félnék, hogy elhagy másért. Sajnos rosszak a tapasztalataim. Viszont én nem igazán szeretnék egy gyereket sem. Nem tudom, mi a teendő.
Talán hasonló kérdést még nem olvastatok itt, ezért kíváncsi vagyok az értelmes válaszokra.
#11:
Alapvetően hibásnak tartom azt a mentalitást, hogy elsőre sem vagy hajlandó leülni. Olyanról hallottál már, hogy elfogadás? Meghallgatom a másikat és elfogadom, hogy neki az a véleménye a dolgokról ami. Pont és kész. Velem is sokan jártak már úgy, hogy megítéltek látszat alapján, mert nem hétköznapi életet élek. Aztán mégis hajlandóak voltak beszélgetni velem és rájöttek, hogy bőven van logika abban, amit csinálok. Soha nem tudhatod, hogy mit találsz a másik emberben, ha megismered. Szerintem butaság felületes dolgok alapján bárkit elítélni és aki így ítél, az önmagát minősíti le.
"mintha azt írtad volna: lopj, csalj, hazudj, gyilkolj" - Úgy látom bőven van hiba benned is. Ismét ítélkezel, mégpedig egy teljesen hamis példán keresztül. Amiket te felsoroltál azzal más embereknek okoznék kárt és bajt. Én ilyet nem teszek. Azzal, hogy én élvezem az életet és úgy élem, ahogy nekem élvezetes, még nem bántok más embereket. Attól senkinek nem lesz rossz, ha én este megiszok egy üveg finom bort és elszívok hozzá egy jó szivart, majd két virgonc csajszit parti vágok (akik még élvezik is ;-) ). Ez az én életem, amit én zárt ajtók mögött művelek és senkinek nem ártok vele.
Súlyos értékrendbéli problémáid vannak, ha ezt lopással, gyilkolással hasonlítod össze :-P
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!