19 évesen beleszerettem egy 41 éves férfiba. Hogyan mutassam be apuéknak?

Sziasztok látom sokan írtak azóta is bocsi de nem olvastam még el őket. Mostanra úgy nagyjából rendeződtek a dolgok, sajnos nagyon ne úgy jött össze ahogy szerettem volna :( Hát elmondtam a szüleimnek a dolgot. Nagyon kiakadtak rám, még sosem láttam őket ilyennek. Kiderült, hogy már hallotta anya azokat a pletykákat amikről már írtam de sosem gondolta volna, hogy van alapja és emiatt teljesen rosszul állt hozzá az egészhez, nagyon jó hogy nem volt ott a barátom :( Nagyon kiakadtak, anyu még a hajamat is megtépte én hiába mondtam nekik, hogy félre értés történt nem is hallgatták meg amit mondok azt hitték hogy én teljesen hülye vagyok és engem csak kihasználnak és észre sem veszem. Azt mondták ostoba kis sz*jha vagyok, aki lejáratta őket meg magát is egy életre, hogy most miattam gondol rólunk rosszat mindenki mert nehogy azt higgyem, hogy még nem hallotta mindenki a pletykákat az édes kis lányukról. Minden áron tudni akarták ki a barátom, azt mondták addig nem megyek sehova amíg nem árulom el. Persze elvették a mobilomat is meg a laptopmat és szó szerint nem engedtek ki a házból. Ez volt péntek este, és szombat késő délutánig ez ment, akkor lementem hozzájuk és már láttam, hogy megnyugodtak egy kicsit akkor beszéltem velük és mindent elmondtam igazából ami csak eszembe jutott, közbe persze sírtam, hogy nem akarják hogy boldog legyek és tönkretesznek ezzel a szigorúsággal meg hogy én tényleg szeretem a barátomat szóval mindent ami csak eszembe jutott és azt is mondtam, hogy elmondom ki a barátom de csak ha nem fognak úgy beszélni vele mint velem tegnap. Végig hallgatták egy szót sem szóltak aztán mikor befejeztem akkor azt mondta apa, hogy nem kell elmondom, hogy hívják ugyanis már találkozott vele. Én csak néztem teljesen értetlenül, hogy mivan? Aztán mondta, hogy még péntek este csörgött a telefonom többször is és felvette apa és beszélt a barátommal, szombat reggel pedig elment hozzá. Én majdnem rosszul lettem kinyögtem, hogy és mi történt mondja már el. A lényeg az, hogy nem is igazán érdekelte milyen ember a párom, csak azt hajtogatta, hogy teljesen mindegy hogy milyen mert ebből a kapcsolatból úgysem lesz semmi mert egyszerűen túl nagy a korkülönbség és nem hozzám való mivel én még kislány vagyok. És hogy egy normális férfi nem akar egy kislányt maga mellé. Én meg kérdeztem, hogy akkor tulajdonképpen az a baja, hogy a barátom egy teljesen normális intelligens és kedves ember én meg csak egy hülye kislány vagyok. És mondta hogy igen, és hogy ez egyszerűen nem működik sajnálja de nem egyezik bele ebbe az egészbe és ha szeretem őket akkor szakítsak vele(mindig így zsarolnak) mielőtt még a barátom megüti a bokáját miattam ugyanis az ő szakmájából adódóan nagyon komolyan ráfaraghat ha kiderül hogy tini lányokkal jár hotelba. Szóval ha őt is szeretem akkor azt teszem ami neki a legjobb és békén hagyom. Hát én egész hátralévő nap, estét, éjjelt mindent átsírtam egyszerűen annyira szomorú voltam már minden megfordult a fejemben, mert olyan elviselhetetlen volt a helyzet. A telefonomat és a laptopomat sem kaptam vissza, még hétfő reggel sem vihettem magammal suliba. A kocsiba is sírtam, az órákon is, folyton mindenki csak engem nézett. Szerencsére pár osztálytársam nagyon rendes és megértő volt velem, olyan is akiről azt hittem korábban, hogy nem igazán kedvel, odaadták a mobiljukat és beszélhettem végre a barátommal, de akkor is csak zokogtam a wc-be alig bírtam elmondani neki amit akarok és minden szünetbe felhívtam :((( Ő mindenképpen találkozni akart velem mert hallotta milyen rosszul vagyok, és mondta, hogy meg kell beszélnünk ezt az egészet, mondom jó oké. Az óráim után apa jött értem kocsival úgyhogy esélytelen volt normálisan találkozni. Tegnap a második óra után leléptem és elmentem hozzá, annyira durva volt olyan jó érzés volt végre vele lenni és megölelni, nem is tudom leírni sem amit éreztem akkor de komolyan inkább meg se próbálom. Délutánig nála voltam, neki közben sajnos el kellett menni 2 órára, addig aludtam. Azt mondta, hogy ez így nem mehet tovább és, hogy döntsem el én mit akarok de igazán komolyan gondoljam át nem viccből mondja. Akkor ment el, aztán mikor visszajött kérdezte, hogy Na? Én meg mondtam, hogy számomra nem kérdés, hogy vele akarok lenni és semmit sem akarok jobban. Aztán csak ölelkeztünk és mondta, hogy úgy örül hogy ezt mondtam mert ő is csak velem akar lenni és nem érdekli mások mit gondolnak, de akkor mostantól fel kell vállalnunk és majd ő visz haza engem és beszél a szüleimmel. Közben elárulta, hogy ő szakítani akart...Mert neki nem ér ennyit ez az egész és mit fognak majd mások gondolni ebből csak a probléma lesz, nekem is jobb lesz majd mással. Aztán azt mondta akkor változott meg amikor felhívtam suliból és csak sírtam és könyörögtem neki, azt mondta akkor tudatosult benne, hogy én tényleg szeretem őt, hogy mennyi mindent vállaltam érte és én olyan lány vagyok akiben tényleg "van valami" és hogy akkor teljesen magába szállt és eldöntötte, hogy engem akar. Először nagyon rosszul esett, hogy ezt mondta nagyon megharagudtam rá hogy ő el akart hagyni mert nekem meg sem fordult a fejemben. Aztán olyanokat mondott, ami teljesen más, szóval így még sosem beszélt velem és ilyen dolgokról sem beszélt még soha nekem én csak hallgattam és megértettem, hogy ő min ment át és mit érzett és mit érez most is. Szóval akkor ott minden tökéletes volt egy pillanatra aztán eszembe jutott, hogy vannak szüleim is. Aztán beültem a kocsijába és hazavitt, becsöngettünk, hát én olyan ideges még soha életembe nem voltam úgy éreztem elájulok és nem bírom ezt az egészet. Ki***szott mérges volt apa amiért ellógtam a suliból úr isten azt hittem hogy meg fogja ütni a barátomat, hogy itt most kábé ennyi is volt, de ő csak beszélt beszélt beszélt, közben szorongatta a kezem és magához húzott, elmondta tök normálisan ,hogy eddig is csak miattuk nem vállalt fel engem (ez mondjuk nem volt igaz de jó hogy ezt mondta) és nagyon szeret és megérti, hogy így féltenek egy ilyen különleges lányt mint én és ő ennek igazából nagyon örül, mert ilyen jó nevelést kaptam és milyen értékes vagyok, és mostmár szeretne ő is vigyázni rám ameddig csak én azt akarom. És végül annyit beszélt már hogy anyáék is csak figyeltek rá és már bólogattak is párszor és hát nem az hogy megnyugodtak de legalább lehiggadtak, aztán amikor befejezte "átadott" apáéknak, hogy ő mostantól nem akar titokban találkozgatni vagy iskolaidőben és akkor akar csak velem lenni amikor ők is megengedik, mit szólnának a hétvégéhez amikor már nem kell tanulnom. És végül abban maradtunk, hogy szombaton találkozhatom vele addig semmi esetre sem, mert ha rajtakapják hogy hazudik nekik akkor engem elfelejthet egy életre. Ebben maradtunk ez van most is. Nem szeretik, nagyon nem, azóta is szinte csak róla van szó itthon. El is játszották már párszor, hogy "mégse" találkozhatok vele szombaton de szerencsére ezek csak ilyen időleges hülyeségek, mondtam, hogy a barátom tartja a szavát akkor ők sem hazudhatnak neki. Szombat délután vele lehetek és ez a lényeg. "A többit még megbeszéljük" ez tudom mit jelent. Nembaj igazából mert majd megint hazakísér és neki sokkal könnyebben mondanak igent mint nekem, engem tényleg lenéznek de nem érdekel. A lényeg, hogy vele lehetek ez a legfontosabb! És előbb utóbb ők is be fogják látni, hogy nem csak egy hóbort ez nekem és hogy a barátom milyen jó ember igazából. Majd belátják ebben biztos vagyok, azthiszem. Szerencsére azóta minden este tudunk beszélni rengeteget és teljesen más lett velem :) Sokkal jobb most nekem mindezek ellenére, mert tudom, hogy ő is mennyire szeret engem :) Amit mondott nekem mikor nála voltam miután bevallotta, hogy szakítani akart és én kiakadtam rá hát az konkrétan egy házassági ajánlat volt! :)))) De erről még nagyon korai beszélni, biztos vagyok benne hogy ő is csak a nagy érzelmi sokk miatt mondta ezt úgy a szemembe, de láttam rajta, hogy tényleg így gondolja és ez mindennél többet jelent nekem :) Először nem ártana megkedveltetnie magát azért a szüleimmel és tényleg normális kapcsolatban élni de ha megkérné a kezemet én bármikor igent mondanék. Tudom, hogy erre még várnom kell, ő is mondta aztán. De az, ahogy beszél velem az is olyan más lett, olyan jó lehetne ez az egész én már néha örömömbe sírok ha csak a szombatra gondolok. Tudom hogy ő is hogy félt amikor hazavitt, láttam rajta és mégis elmondta szüleimnek a kapuban állva, hogy szeret engem. Én nekem több nem is kell de komolyan. Az sem érdekel ha pár év múlva megpocakosodik vagy őszül nekem Ő kell ez biztos én Őt akarom Ő az igazi nekem. Tudom, hogy semmi sincs még rendben de talán a nehezén túl vagyok és megint boldognak érzem magam még jobban mint előtte. Bár nagyon sok dolog fáj de valahogy mégis jobb. Talán ha minél többet küzdünk valamiért akkor annál jobban fogjuk értékelni, én most így vagyok a szerelmemmel próbálok így hozzá állni. Szóval ez történt, hát nem tudom mi lesz még. Inkább nem olvasom el miket írtatok, biztos csak gúnyolódtatok rajtam, most erre nincs szükségem :) De azért jó hogy pár embert tényleg érdekel, hogy mi van velem. Majd még talán jelentkezem de ezt muszáj volt kiírnom magamból.