Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogy mondjam meg, hogy luxusprostituált voltam?
Beleszülettem a jólétbe, úgy nőttem fel, hogy amit kitaláltam, azt általában napokon belül megkaptam. Aztán 17 éves koromban tönkrement minden és mivel képtelen voltam elképzelni magamat pultos lányként, vagy szórólaposztóként, egy barátnőm bemutatott pár embernek, akikkel jól éreztem magam és támogattak. Így gond nélkül élhettem, tanulhattam, utazgathattam, nem ment tönkre az életem.
De most a barátommal együtt vagyunk és ő mindent elmondott az életéről, a kellemetlen részleteket is... Elhatároztam, hogy én is őszinte leszek, de félek a reakciójától.










Én nem szeretnék semmi mellett állást foglalni, de szerintem a prostituált az az, akit kiválasztanak úgymond, felviszik a szobába, megdugják, majd leraknak a kis asztalra x összegű valutát. De az, hogy volt mondjuk 3 pasid, akik jómódúak voltak, tetszettél nekik, együtt voltatok, és nem akarták, hogy mellé 450 forintos órabérrel szórólapozz, az szerintem nem fedi le a prostitúció fogalmát.
De a pontos fogalmakat és történéseket te tudod, hogy mi illik rád. Szerintem a barátodat őszintén hidegen hagyja, hogy volt pár gazdag exed (sőt, inkább jobb, ha nem tud róluk).





Igen a leírásodból nem egyértelmű a dolog.
Pontosítanád a dolgot?





Napikamu megérkezett, hogy induljon a vita.
Lányok csak a pénzes pasikkal mennek el, szegény pasi nem jó, mert nem lehet megélni.
Nem is tudom némelyik feminista miért gondolkodik ennyire egyszerűen, nagyon könnyű átlátni ezeken a provokatív kérdéseken.










#2
Szerette azokat a jómódú pasikat vagy nem? Ha a válasz nem, akkor valóban luxusprosti volt. Ha a válasz igen, akkor nem volt az. Ennyire egyszerű.










Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!