Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit kezdjek a barátnőm kétértelmű viselkedésével?
Szóval ő az én nő nemű barátom, novemberben ismertem meg. Én kezdettől barátként tekintettem rá, és biztos voltam benne, hogy ő is rám, legalábbis fel sem merült bennem az ellenkezője. Nem mintha nem tetszenénk egymásnak, egyszerűen nem volt bennünk ilyesfajta szándék... hogy többet akarjunk. Én fél éve vagyok túl egy csalódáson, ő pedig szerelmes egy hapsiba. Az túlzás, hogy járnának, kerülgetik egymást, a dolog valami alig több, mint plátói se veled - se nélküled. Reméltem elfelejti, mert nem teszi boldoggá, de sose faggattam és sose nyaggattam, nem érdekelt túlzottan az ürge, és a magán dolgaiba se akartam beleszólni, ha ő nem kéri a véleményem. Úgy értem sose volt tabu a magánéletünk, de szerelmi ügyekről szinte soha nem picsogtunk.
Aztán egy hete fura lett. Kissé spiccesen azt mondta nekem szeret, aztán meg teljesen felfújta, túlreagálta, túlgondolta a dolgot. Tudtam, hogy szeret. Abban az értelemben, hogy kedvel. Nem lett volna semmi belőle, ha nem drámázza túl. De csajból van, miért ne drámázná túl... Azóta folyamatosan sulykolja, hogy ő másba szerelmes, rám csak barátként gondol, közben meg ezzel elkezdett tök ellentétesen viselkedni. Úgy értem... nem vette fel mikor hívtam..igazából összetörte a telefonját, elment bulizni a havernőivel, aztán hajnalok hajnalán mégis nálam kötött ki. Valójában én is őt kerestem akkor éjjel, hogy dumáljunk a dolgokról. Aztán vasárnap filmeztünk, megnéztük egy sorozat teljes első évadát, blabla szóval birizgáltam a haját, fonogattam, csavargattam, és egyszercsak megpusziltam a nyakát, mire azt mondta ezt hagyjam abba, aztán mikor értetlenül néztem rá, mert halálos zavaromban másra nem futotta, vadul csókolni kezdte a nyakam, teljesen beindultam tőle, aztán rámarkolt khm... az álló farkamra, és közölte, hogy hát ezért (ne puszilgassam). Ezt meg is magyarázhatta volna, nem? Hát azóta nem tagadom, gondoltam rá máshogyan is, mint barátra.
Tegnap az utcán összefutottunk és azt mondta ma talizhatnánk, és mikor elfordítottam az arcom, megfogta a kezem, nem is simán fogta, szorongatta, és mikor kinyögtem, hogy ami azt illeti, valójában semmi kedvem hozzá, majdnem bőgni kezdett, csillogó szemekkel szipogva, az ajkát harapdálva fordította maga felé az arcomat, hogy a szemembe nézhessen, de erre akkor képtelen voltam, mert ő ezt nem tudja, de talán elhagyott volna a maradék önuralmam és kiakadok, talán kiabáltam volna, esetleg sírtam volna is, pattanásig feszültek akkor az idegeim, ezért csak a kezeit lesöpörve elhátráltam, lesütöttem a szemem és azt mondtam majd keressen, ha már tudja mit akar. Elfordultam, már indultam, mikor a nevemet mondta, hátulról fél kézzel megfogta a derekamat, de hátra se nézve gyorsítottam és otthagytam. Szégyellem, de akkor és ott rosszabb lett volna, ha maradok, magam sem tudom az okát, de eléggé kész voltam. Ma meló után nem mentem haza, plázáztam zárásig, és hazaérve az öcsém mondta, hogy átjött, keresett. Nem tudott hívni mert még nincs új telója, bár igazából tudott mert aztán az öcséméről hívott, de egész nap le voltam némítva.
Keresném, de valahogy mégsem akaródzik. Hiányzik, hogy együtt lógjunk, hülyéskedjünk. Ahogy még egy hete is. Fogalmam sincs mit kezdjek ezzel az egésszel.
Szerintem vannak dolgok, amiket ha az ember beindított, akkor már végig mennek. Ha már eldöntötted a dominó első darabját... ha már ledobtad a hegyoldalon a hógolyót és hagytad két métert gurulni, akkor lavina lesz stb. Hiába már nem lehet megállítani és bebuktuk olyankor a dolgokat.
Szerintem ezt már buktátok. Amikor lehetőségetek volt, hogy jobban kezeljétek, akkor kudarcot vallottatok, és szerintem már nem lehet az ilyet visszacsinálni, csak végig. Vagy nyögvenyelősen és szenvedéssel, mert nem akarjátok elfogadni. Vagy tudomásul véve és elfogadjátok. Sok sikert ;) :D
És sajnálom ezt a barátságot, de az élet egy kaland.
Az a gond, hogy most félek találkozni vele, mert félek, hogy azt mondám itt a vége, vagy arra kérném, hogy felejtse el azt a másik pasit, és ha tényleg annyira szereti, ő mondaná ugyanezt. Ezért utasítottam el és hagytam inkább faképnél. Próbálok időt adni magunknak, hátha lehetne még ugyanolyan, mint azelőtt, ha átgondoljuk, ha lehiggadok, de ez csak önáltatás. Már nem lehet minden a régi, és ez megrémiszt.
Ha esetleg úgy is döntene engem akar, és elfelejti azt a másik pasit, akkor is minimum 2-3 hónap, mire úgy-ahogy túl lenne rajta, amit max. 1-2 talival és esetleg netes beszélgetéssel kivárnék, mert nem akarok pótlék lenni.
Talán legjobb lenne neki is ezt így elmondanom, de képtelen vagyok. Pedig egyébként nem vagyok az a típus, aki ne mondaná meg mindig az őszintét. De ha most megmondanám, pont mert őszinte vagyok, félek, hogy megbántanám, és nem akarom őt elveszíteni, mert fontos nekem. Önzőnek érzem magam, és nem akarok az lenni. Pedig máris az vagyok.
Ez nem barátság, és már nem is lesz az. Vagy megpróbáljátok és vagy működik, vagy nem, de ebből szimpla baráti kapcsolat már egészen biztosan nem lesz.
Ha te szeretnél többet, akkor beszéljétek meg, mondd meg neki nyíltan, hogy gondolja át, akarja-e vagy sem, ha akarja, akkor meg vágjatok bele.
Most már ugorj bele és csináld végig teljes váll szélességgel :) Ha bátor vagy és határozott, akkor még jól is kijöhetsz belőle.
A barátság már bukó, mert ezt már elszúrtátok. Nem lehet helyre hozni. De még ha ügyesek vagytok kijöhet belőle egy faintos kis kapcsolat :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!