Mit kezdjek a barátnőm kétértelmű viselkedésével?

Szóval ő az én nő nemű barátom, novemberben ismertem meg. Én kezdettől barátként tekintettem rá, és biztos voltam benne, hogy ő is rám, legalábbis fel sem merült bennem az ellenkezője. Nem mintha nem tetszenénk egymásnak, egyszerűen nem volt bennünk ilyesfajta szándék... hogy többet akarjunk. Én fél éve vagyok túl egy csalódáson, ő pedig szerelmes egy hapsiba. Az túlzás, hogy járnának, kerülgetik egymást, a dolog valami alig több, mint plátói se veled - se nélküled. Reméltem elfelejti, mert nem teszi boldoggá, de sose faggattam és sose nyaggattam, nem érdekelt túlzottan az ürge, és a magán dolgaiba se akartam beleszólni, ha ő nem kéri a véleményem. Úgy értem sose volt tabu a magánéletünk, de szerelmi ügyekről szinte soha nem picsogtunk.

Aztán egy hete fura lett. Kissé spiccesen azt mondta nekem szeret, aztán meg teljesen felfújta, túlreagálta, túlgondolta a dolgot. Tudtam, hogy szeret. Abban az értelemben, hogy kedvel. Nem lett volna semmi belőle, ha nem drámázza túl. De csajból van, miért ne drámázná túl... Azóta folyamatosan sulykolja, hogy ő másba szerelmes, rám csak barátként gondol, közben meg ezzel elkezdett tök ellentétesen viselkedni. Úgy értem... nem vette fel mikor hívtam..igazából összetörte a telefonját, elment bulizni a havernőivel, aztán hajnalok hajnalán mégis nálam kötött ki. Valójában én is őt kerestem akkor éjjel, hogy dumáljunk a dolgokról. Aztán vasárnap filmeztünk, megnéztük egy sorozat teljes első évadát, blabla szóval birizgáltam a haját, fonogattam, csavargattam, és egyszercsak megpusziltam a nyakát, mire azt mondta ezt hagyjam abba, aztán mikor értetlenül néztem rá, mert halálos zavaromban másra nem futotta, vadul csókolni kezdte a nyakam, teljesen beindultam tőle, aztán rámarkolt khm... az álló farkamra, és közölte, hogy hát ezért (ne puszilgassam). Ezt meg is magyarázhatta volna, nem? Hát azóta nem tagadom, gondoltam rá máshogyan is, mint barátra.

Tegnap az utcán összefutottunk és azt mondta ma talizhatnánk, és mikor elfordítottam az arcom, megfogta a kezem, nem is simán fogta, szorongatta, és mikor kinyögtem, hogy ami azt illeti, valójában semmi kedvem hozzá, majdnem bőgni kezdett, csillogó szemekkel szipogva, az ajkát harapdálva fordította maga felé az arcomat, hogy a szemembe nézhessen, de erre akkor képtelen voltam, mert ő ezt nem tudja, de talán elhagyott volna a maradék önuralmam és kiakadok, talán kiabáltam volna, esetleg sírtam volna is, pattanásig feszültek akkor az idegeim, ezért csak a kezeit lesöpörve elhátráltam, lesütöttem a szemem és azt mondtam majd keressen, ha már tudja mit akar. Elfordultam, már indultam, mikor a nevemet mondta, hátulról fél kézzel megfogta a derekamat, de hátra se nézve gyorsítottam és otthagytam. Szégyellem, de akkor és ott rosszabb lett volna, ha maradok, magam sem tudom az okát, de eléggé kész voltam. Ma meló után nem mentem haza, plázáztam zárásig, és hazaérve az öcsém mondta, hogy átjött, keresett. Nem tudott hívni mert még nincs új telója, bár igazából tudott mert aztán az öcséméről hívott, de egész nap le voltam némítva.

Keresném, de valahogy mégsem akaródzik. Hiányzik, hogy együtt lógjunk, hülyéskedjünk. Ahogy még egy hete is. Fogalmam sincs mit kezdjek ezzel az egésszel.