Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért ilyen idióta a testvérem?
Ha se szép, se csúnya szavakkal nem tudsz rá hatni, akkor meg kell tapasztalni a saját bőrén. 19 vagyok, de 15 éves voltam, mikor összejöttem egy olyan sráccal, akit a környezetemben mindenki utált. Utálták a személyiségét, szakítottunk is párszor (engem soha nem csalt meg), de 2 évig voltunk együtt összességében. Mindenki mondta (szépen is és nagyon csúnyán is), hogy nem ő a jövőm. Nem hittem nekik, ennek ellenére is vele voltam. 2 év után jöttem rá, hogy igazuk volt.
A húgod is rá fog jönni, te pedig valószínűleg nem tehetsz érte semmit. Nem tudod megvédeni mindentől, nem tudod megváltoztatni az érzéseit. Én is sokszor megkaptam az exemről, hogy biztos megcsal, mert velem is csalt már meg mást. Velem nem tette meg, de ehelyett rengeteg más baromsága volt, és én annak ellenére szerettem. Legalábbis ezt hittem akkor. Ma már tudom, hogy az nem volt igazi, de ebben az a lényeg, hogy próbálj meg segíteni a húgodnak, viszont ha hajthatatlan, akkor ne avatkozz bele. Állj mellé, valahogy védd meg a hülyeségektől, de jobbat nem tudok sajnos.
Szépen felvázolhatnád neki, hogy külső szemmel lássa a két srácot, úgy, ahogy mondjuk te.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!