Tényleg ennyire idegesítő lenne?

A barátnőmmel már egy jó ideje együtt vagyunk és mindig úgy veszem észre, hogy zavarja, hogy sokat mosolygok és kedves vagyok. Legalábbis sokszor kérdezi, hogy miért nem lát engem soha rosszkedvűnek. Szerintem ez egy párkapcsolatban alap, hogy nem akarom a páromat rosszkedvűnek látni, de tudom, hogy nem úgy értette. Nekem is szoktak rossz napjaim lenni és olyankor rossz kedvem is van, csak nem szokásom másokon levezetni és általában le tudom rendezni magamban a problémát, ezért nem mutatom mások felé, hogy rossz kedvem van, mert nem akarom, hogy rákérdezzenek a bajomra, egyszerűen nincs rá szükségem.

Nem gondoltam, hogy valaha valakinek eszébe fog jutni szóba hozogatni, hogy miért vagyok mindig ilyen. Nincs magyarázatom, egyszerűen ilyen vagyok és kész. Nem akarok általánosítani, de tudom, hogy pár nőnek a bunkó paraszt viselkedés imponál jobban, nem szeretném, ha a barátnőm is közéjük tartozna. Bár már-már kezdem megkérdőjelezni, mert azt is hangoztatni szokta, hogy mennyire odavan a rosszfiúkért. Csakhogy ezek a "rosszfiúk" úgy kezelnék őt miny egy utolsó rabszolgát. Ahelyett hogy megbecsülné, amilye van, inkább másról álmodozik. Már azon is elgondolkoztam, hogy szakítok vele, mert ezek szerint teljesen mások az igényeim. Nálam egy nőben az a fontos, hogy legyen intelligens, megbízható, tudja, hogy mit szeretne a jövőben, nem baj ha nem szószátyár, de azért beszéljen és legyen meg a véleménye, lehessen vele beszélgetni bármiről. Szerintem nincsenek nagy elvárásaim, legalábbis tudom, hogy nem lehetetlen egy ilyen embert találni. Eleinte barátnőmben is felfedeztem ezeket a tulajdonságokat, de kezdem úgy érezni, hogy mi ezek szerint nem vagyunk összeillőek.