Ebből az állapotból tényleg csak egy kapcsolat tud kisegíteni?

Most ez valszeg ostoba kérdésnek tűnik, de a lényeg annyi lenne, hogy van egy 5 éves fiam, ebből 2 éve egyedül nevelem. Most nem szeretnék belebonyolodni, hogy mi lett a volt barátnőmmel, mert nem túl boldog emlék és most nem is ide tartozik.

Van egy normális munkám, amit szeretek. Szerencsémre egyből el is tudtam itt helyezkedni, számomra ez a legideálisabb állás. Ennek ellenére valahogy mégis úgy érzem, hogy nincs erőm semmihez és jó lenne, ha valaki mindig mellettem lenne, de nem biztos, hogy készen lennék egy új kapcsolatra. Egyik barátom szerint csak az az egy kiutam van, ha keresek egy normális embert magam mellé. Legbelül én is érzem, hogy ez a helyes, de egyidőben valahogy félek tőle egy kicsit.

A hobbimra is nagyon nagyon kevés időt tudok csak ráfordítani, mert sajnos a szabadidőm is jobbára fogytán van és közben a fiamra is időt kell szakítanom, ahogy sok minden másra is. Tudom, hogy ez az "időt kell szakítanom" dolog kicsit kegyetlenül hangzik, de sajnos ez tényleg így van. Nem csak a munkahelyemen, de otthon is sokat kell dolgoznom (legalább nem hiába és megéri, máskülönben nem csinálnám).

Másrészről sok olyan történetet hallottam már, hogy a legtöbb nő nem jönne össze olyan pasival, akinek már gyereke van. Ez is egy kicsit visszavett az önbizalmamból. Mindenképpen előtérbe helyezném a fiamat is, mivel számtalanszor jelezte felém, hogy szeretné, ha többet lennénk együtt, mindezek ellenére az új párkapcsolatomba is hasonlóan energiát fektetnék.

A szüleim is sokszor besegítenek, aminek nagyon örülök, de nem akarom, hogy minden teher az ő nyakukban legyen.

24/F