Hogyan tudnám végleg elfelejteni, kiírni az életemből? N

Van egy ismerősöm, anno még barát is volt. Miközben összebarátkoztunk (ő kezdeményezte az egészet, szinte minden beszélgetésünket), beleszerettem. Ő is érzett szerintem valamit irántam, illetve a vonzalmát sosem tagadta, sőt.! Csakhogy neki volt, van is párja. Így megmaradt a barátság. A kapcsolatában vannak hiányosságok, voltak olyan pontok, ahol lett volna lehetőségem dolgokra, úgy bármire. Az érzéseimről természetesen nem számoltam be neki. Tehát nincs szándékomban akarni tőle semmit, nekem más pasija nem kell! Persze attól még belül, titkon /ugyanis senki sem tud erről/ gyötör a dolog.

Tudom, keressek mást! Sok próbálkozásom volt, egyik se jött össze. Hol a távolság, máskor pedig egyéb dolgok kavartak be. Más életszemlélet stb.

Én egyetlen egy dolgot szeretnék, elfelejteni őt. Próbálok nem gondolni rá. Próbálom bebeszélni magamnak, hogy nem is tetszik, nem vonzó számomra, hogy egy rossz ember. Nem nézni rá sem, se semmi. Annyira, de annyira belefáradtam az egészbe. Vannak napok, amikor magamba zuhanok, csak sírnék. Haragszom magamra, hogy ennyire esetlen vagyok. Hogy még mindig az életem része, mikor ő meg éli a sajátját, MÁSSAL...! Bár meg se ismertem volna.

Minden reggel elsétálok a háza előtt, mikor a munkahelyemre megyek /nincs más útvonal/.

Én csak elfelejteni szeretném, valahogyan... Tudom, hogy az én hibám az egész. Ki másé lenne? Saját magamat hoztam ebbe a helyzetbe és most képtelen vagyok kimászni ebből.

Nincs erőm ismerkedni, úgy érzem mással nem megy. Csak a munkámnak élek a munkahelyemen és itthon is. Minden erről szól, tiszta steríl életetet élek. És + még ez a 'teher', 'ő'. Szerintem ez már jobb nem lesz. Egy ideje érzem, hogy egyedül maradok, örökre.

Na és erről senkinek sem beszélek. A család is cseszeget, hogy egyedül vagyok. Se pasi, se semmi. Nem lesz unoka...:( Pár munkatárs dettó, mintha valami rendellenesség lenne a szingliség.

Az az igazság, hogy félek. Lehet nekem nem jön össze már semmi...