Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ha összejöttök valakivel akkor átlagosan mennyi idő kell az ágyig? Bőv. Lent
Én kb 3 hónapot vártam eddig mindig. Igazából nem szándékosan, az elsőnél megbeszéltük, hogy megvárjuk míg betöltöm a 18-at, a másodiknál meg valahogy így jött ki a lépés. Szerintem ez nem sok és nem is kevés idő. :)
Viszont én mindenképp azt mondom, hogy akkor kell megtörténnie, mikor már kellőképp elnyerte a bizalmadat. Ha ehhez fél év kell, akkor annyi, a te döntésed.:)
Teljesen változó.
Régebben 2-3 hetet vártam, a volt barátommal az első randin lefeküdtünk. Mindegyik többéves kapcsolat volt.
Addig, amíg úgy érzed megbízol benne és szívesen lefeküdnél vele, addig mindenképp várj. Ez abszolút szubjektív, van, aki rendszeresen fél évig vár, valaki első randin megejti a dolgot.
Nálam ez kb 1-2 hét (ismerkedés, én az együttlétünket a szextől számolom) szokott lenni, jól mondja az egyik válaszoló, nem ezen múlik. Volt olyan pasi, aki velem szexelt egy hét ismeretség után, miközben már 3 hónapja várt a csajára, hogy végre megfektesse (ezt utólag tudtam meg, természetesen)- még pár hónapig jártak, megtörtént köztük a dolog, és jé, valahogy egyből szakítottak. A csaj egyébként tudott róla, hogy velem megcsalta (meg gondolom még sok másik lánnyal is), szóval nem tudom, mire számított. Szóval aki csak erre hajt, az véghez viszi az akaratát, akármennyit is kell rá várnia. Akkor már jobb, ha nem vagy szerelmes előtte, nem fáj annyira a dolog- nekem legalábbis ez az életfilozófiám, ha ki akar használni, akkor azt én is érzelmek nélkül éljem át, ne utólag bánkódjak. Járogatunk 2-3-4-5 hónapig, már hülyére belezúgtam, aztán lefekszünk és másnap nem keres? Az szerintem milliószor fájdalmasabb, mintha találkozunk két-háromszor, a szimpátia megvan de mélyebb ismeretség nincs, a legrosszabb ami történhet, hogy van egy jó éjszakánk.
De egyébként ha van egy minimális emberismereted, akkor elég könnyen ki lehet szúrni azokat, akik nem komolyan ismerkednek. Én egyszer égettem meg magam (a fent említett példa alatt, az volt nekem az első, egyébként), de azóta egyből feltűnt, ki akar csak dugni és kit érdekel a lábam közti mézes barlangon kívül más is velem kapcsolatban. Akármennyire is ribisnek hangzik a filozófiám, nem volt sok partnerem, mert mindig komoly(abb) kapcsolat született a hamari szexből. A legutóbbi ilyenből most speciel házasság lesz, szóval nem mondhatom, hogy bármiben is befolyásolt volna a dolog :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!