Szerintetek rossz dolog az, ha a párunkat tartjuk az életünk értelmének, ha nélküle rosszul érezzük magunkat és mindent vele szeretnénk csinálni?

Igen, ez rossz!

Mert, ha a párod nincs, akkor egyedül nincs életed, egyedül egy nagy nulla vagy!

És mi van akkor ha szakítotok? Akkor a sírba fogod sírni magad a depressziód miatt, mert a szeretett személy nélkül te senki vagy?

Mindennek van határa, és ez a kérdés már a ló túlsó oldalán van!

Lehet szeretni egymást, de ha mondjuk nem vagytok együtt, akkor is élned kell a saját életedet!

Ha már így ragaszkodsz a másikhoz, akkor társfüggőségben is szenvedsz, megfojthatod a ragaszkodásoddal a másikat, nem engedsz neki szabadteret.

Tanuljatok meg egymás nélkül is élni. Ha ő pl. pár hétig nem lesz veled, akkor te csak sírni fogsz, és egy mosoly se lesz az arcodon?

Az már nagy hiba, ha a másiktól várod a boldogságodat!

Szerintem egész addig normális a kötődés, ha nem leszel depressziós kb, mikor nélküle vagy.

Én is nagyon kötődök a páromhoz, vele érzem magam a legjobban, ő a legjobb barátom, számíthatunk egymásra, stb stb, DE akkor is kiegyensúlyozott vagyok lelkileg, ha épp nem lehetek vele. Nyilván hiányzik, és sokat gondolok rá, de nem bőgök egész nap, és nem érzem magam nullának, el tudom foglalni magam nélküle is, ha úgy van.

Az exeimmel nem ilyen volt, mindig nagyon kiborultam, ha nélkülük voltam, össze-vissza sírtam, semmi önbecsülésem nem volt saját magamtól, borzalmas volt. A mostani kapcsolatom sokkal harmonikusabb, és sokkal boldogabb vagyok.

Szuper dolog nagyon erősen kötődni valakihez, és ott lenni egymásnak támaszként, és sokat együtt lenni, szerintem ilyen egy igazán jó kapcsolat, de ez csak addig oké, amíg a felek meg tudják tartani a saját, különálló énjüket, és nem dőlnek a kardjukba, ha pár napot külön kell tölteniük.

22L