Ha válás miatt egy 30-as pasi (gyermekes) 2-3 évig kénytelen anyagi megfontolásból a szülői házba visszaköltözni (bármennyire is szeretne inkább egyedül élni), attól még lehet egy nő szemében értékes és potenciális társjelölt? Nem túl kiábrándító ez?

A női verzióra. Nem mindig lehetetlen, de fontosak a körülmények. Ismerősi körömben egy nőt várandósan bántalmazta a férje, elvált. Volt egy idősebb gyerekük, megszületett a kicsi, otthon kellett vele maradnia. A szüleihez költöztek. Még mindig ott laktak, amikor 2 évveel később megismerkedett az orvos férjével, azóta már házasok. Ennek több mint 20 éve.

Ha a feleséged halála miatt költöztél volna a szülőkhöz a gyerekeddel, vagy mert a nő lelépett, akkor megint más megítélés alá esnél.

Én is úgy jöttem össze a mostani párommal, hogy az anyjánál lakott. Mikor kiderült, köpni-nyelni nem tudtam, ő is így magyarázta. Spórolt, hogy összegyűjtsön egy kertes házra valót. Közben kikopott mellőle néhány komoly kapcsolat is, teltek az évek... Aztán jöttem én, ott aludtam sokat. A mama kiállhatatlan volt, egy utolsó szarként kezelt. Mondtam a páromnak, hogy többet nem megyek oda, és nem tudom, megmarad-e a kapcsolatunk, ha nem jön velem. Egy hónap alatt szépen lassan átcuccolt hozzám.

Pár év után most tervezi megvenni a házat. Nekem úgy tűnik, összejött, de el kell mondanom, hogy az anyuval élés kb egyenértékű azzal, hogy az ember fiának valami komolyabb betegsége van. Annyira veszít az értékéből.

Továbbá, jellem ide vagy oda, nem kezdenék olyannak, aki kölcsönökbe verte magát. Max szeretőnek, de semmi komolyat.