Mit gondoltok az emberek romantikus megnyilvánulásairol? Hosszu a kifejtés, de nagyon érdekelnek a meglátásaitok.

Szia, magam is meglepődök, de olyan érzések szabadultak fel belőlem az írásod olvasva, amiket már nem tudok magamban tartani, nincs hozzád fogható nő e világon. Kérlek, legyél a feleségem! <3 :) :$

https://www.youtube.com/watch?v=e7c1vjB0Qbg

57/F

Szia, én is sokat gondolkodtam már ezen. Én ezt a apuci BMW-vel a kiscsávó+plázacica esete. A pasi a szexért van a nővel meg hogy "jó csaj", a csaj meg egyértelmű azért, hogy elmondhassa, hogy a hátsója luxusautóval van furikázva ezt azt kap, ide oda mennek wellnesselni. Máskor mikor meghallod őket, még beszélgetni se tudnak egymással és minden második szavuk a tipikus b+.

Szerintem az is befolyásolja a dolgokat, hogy minden ember egyszer szerelmes lesz, és az vagy fájdalmas vagy viszonzatlan és utána már nem érdekli semmi. Persze itt nem az érdekkapcsolatokról beszélek. Nagyon nehéz olyan párt találni, akivel tényleg szerelmesek vagytok. És ha megtalálod az illető nem vesz komolyan, okokat keres, úgy érzi, hogy megfojtod. Utólag mikor rájön, hogy mit vesztett (boldogságot, harmóniát, egisztenciát, előbbrejutást,családot), utána már késő. Nem bízunk az emberben. Utána már csak boldogok akarunk lenni. Már mint a normális kapcsolatot keresők. És mikor végre találunk egy embert, akivel megy a dolog és ő szeret minket, akkor boldogok vagyunk, de nem ugyan az a lángolás. Megalkudunk, elfogadjuk, beletörődünk. Ugyanakkor nem mondom azt, hogy nem lehet komoly szerelem, de már nem olyan mint az első igazi komoly. Nagyon sokat a csalódás után csak úsznak az árral. Csapongnak és nem érdekli őket senki addig még valaki meg nem hóditja őket. A mai fiatalok, (bár én is az vagyok még de a mostani értékrenddel nem értek egyet) nem értékelik a dolgokat. Nem tudják mit jelent megszenvedni valamiért és utána megbecsülni. Nem vesznek észre dolgokat. És sokan úgy vannak inkább legyen meg mindenünk és szerelmet szimulálnak mint hogy ... És hangsúlyozom, hogy nem csak a nők döntenek így. Vannak életképtelen "pasik" is. Egyre több főleg akik 30 felett vannak. (Kivéve azok akik már váltak vagy volt komoly kapcsolatuk.)

Nagyon nehéz párt keresni. Vagyis komoly párt. Discóban is a lányok csak azzal állnak le, aki mindjárt drága piát vesz nekik és mikor már beszélgetni kéne akkor elzavarják az embert.

Amúgy nekem is egyik barátnőm ilyen. Ilyen olyan képek fbn másik meg sír, hogy a párja így úgy bánik vele. Amúgy sokan nem mernek egy rossz kapcsolatból kilépni. Az embernek magával kell összhangban lennie, hogy tudja mi kell neki és mit akar. Ha úgy alakul az embernek bátornak kell lennie hogy a legdrágább kincsét vissza vonja a játékból, a szívét.

Más dolgok is benne vannak szülői nyomás, megfelelni akarás, társadalmi elvárás.

Sokan nem mernek változtatni és mondani, hogy én boldog akarok lenni. Főleg a nőknek nehéz, mert sokat már anyagi megélehetést nézik, ha már gyerek is lesz. De az nem szerelem. Talán a kérdésedre az a válasz, hogy ezek a párok nem szerelmesek, csak a külvilággal akarják elhitetni. Mások fiatalon szülök lesznek, utána meg nehéz olyan férfit találni, aki gyerkőccel is elfogadják őket. Ismerősöm 19 évesen már szülő lett és már lassan 5 éve nincs tartós kapcsolata.

Na mindegy. Sok mindent kiírtam most egy lélegzetvételre magamból. Az a lényeg, hogy az emberek manapság nem a szerelmet keresik. Ha meg igen, nem találnak viszonzásra. Utána már csak átgondolják a dolgokat, megalkusznak. Ritka, ha az ember elmondhatja azt magáról, hogy szerelemből ment hozzá a másikhoz (és persze nem 3-4 év után el is váltak.)

Köszönöm h kiírhattam mindezt. :)

25L

Nekem sem a szószerinti első volt, de ő olyan érzelmeket váltott ki belőlem, hogy már komolyabban gondolkodtam (családalapítás). Pedig rólam ez nem volt elmondható, hogy gyermeket szeretnék. Nem voltam akkor már tini. És komolyan vettem a dolgokat 20 évesen, még ő 30 évesen sehogy. (Ilyen idősen se komoly fix munkahely, és csak úgy élünk napról napra.) Szerintem minden emberben van egy elképzelés, hogy milyen férfit/nőt szeretne maga mellé. Nálam akkor ez teljesen nem volt valós. A mai napig nem értem, hogy mivel fogott meg. Talán ezért is volt mélyebb. Viszont a mostani párom, megfelel az „ideálomnak” és szeretem őt. Igaz, nem olyan viharos, mint az első, de ugyanúgy érzek vele mindent, mint annó. Én boldog vagyok így, és nem kürtölöm világgá. A mai fiatalokban benne van ez a fellengzés. Jaj, nekem ilyen telefonom van, és ha neked nincs, akkor egy sz@r vagy. Mert, ha megnézed az idősebb generációknál ez nincs meg. Ha nincs meg az érzelem, és már kezd a kapcsolat zátonyra futni, akkor szoktak a nők gyerekeket vállalni. De ennek nincs értelme. Ha valaki érdekből van a másikkal, akkor az fogadja el a helyzetét, ahogy van. De ha valakinek nem jó a helyzete, akkor miért nem lép ki? Miért megy sz@rból fosba azért, hogy egy olyan kapcsolatot tartson össze, ami az elején bedöglött mielőtt elkezdődött volna? Persze, majd a gyermek felnőhet apa nélkül.

Bár csak hollywoodi álomképeket kergetnénk. De sajnos szerintem ez sokkal komolyabb. A mai világban, ahol sok „pasi” jobban elmegy nőnek… az hogy akarjon egy nőt meghódítani? Hogy tart össze egy családot? Képtelenek az ilyen emberek egy rendes kapcsolatot fent tartani, de inkább ez, mint hogy egyedül legyenek és az „ciki”. És akkor az ember normális elvárásai a másik felé dologról ne is beszéljünk. Itt jön az, hogy például ne mondja el a párját mindennek, lehessen rá számítani. Ha a pár pénz szűkében van, és együtt élnek, ne egy új telefon legyen az első, stb… Szóval ezért. Innen indulnak a problémák. Volt egy német felmérés, ahol a német férfiak egyáltalán nem akarnak családot, inkább élvezik az életet. Míg a magyar férfiak 20% az vallotta, hogy ő szeretné családjának megadni azt a kellemet, melyben nyugodságban és biztonságban élhetnek. Na, ez az, ami a férfiakból hiányzik. (Leszögezném, nem védem a nőket, csak ezt az oldalt jobban látom.) És miért van az, hogy a hajléktalanok többségében férfiak? Mert válás után semmijük sem marad. És az a ház, amit kínkeservesen felépítettek a családi légkör, otthon melegének egyszerűen a volt feleségé lesz, akinek lehet, hogy még egy ecsetvonása sincs benne. Ilyenkor egy férfi önbecsülése oda lesz. És az ilyen férfiakat kell tisztelni és megragadni, a többi meg szeresse önmagát.

Ja, házasság. Mikor a 17 éves lány 3 év távkapcsolat után el lett jegyezve és igent mondott. Vagy van, akit fél év után jegyeznek el. Ilyen emberek nem is értik, mi az, hogy együttélés, házasság. Akkor miért bolygatnak egy olyan dolgot, amihez még éretlenek gyerekek? Most hogy régen ez volt, jó, de ők le is élték úgy az életüket. Na, én fogom az ilyen dolgokon a fejem. Egy gyűrűt lehet venni kötelesség nélkül is. A házasság csak papír munka és a szerelmet (!) teszi hivatalossá.

Mostani új őrület emellett még a házassági szerződés. Szerintem ez is megosztja az embereket. Most én nem tudnám az életem egy olyan emberrel összekötni, aki már az elején azt nézi, ha nem sikerül a dolog ne vegyem el, amijét van, volt a házasság előtt (amit amúgy se tudnék, mert váláskor is csak az akkori javakat felezik). Számomra az sem mentség, mert valaki kordában tartja pénzügyeit és ilyennel is szeret elszámolni. Erről mi a véleményed?

Én sajnálom az ilyen embereket, akikről ezt a kérdést felvetetted. Sok dolog van, az embert megkeseríti.

Valóban sok a felszínes kapcsolat és a kétszínű ember, erről kár vitázni. Illetve az is tény, hogy idővel megváltozik egy kapcsolat dinamikája. Jobb esetben szerintem a megszokás mellett ott van a meghittség, biztonság, és ilyen esetekben a "rutin kedveskedés" nem nyűg, hanem egy szokás, amin x év után is mosolyog az ember. Ehhez szükséges, hogy később se vegye ezeket természetesnek egyik fél sem, hanem tudják, hogy mennyi minden van ezek mögött: a kezdeti romantikus időszak, a rengeteg közös élmény, siker, és a nehézségek is, amiken közösen keresztül mentek, és megoldottak. Egy párkapcsolat folytonos odafigyelést, energiabefektetést igényel, talán ebbe unnak bele sokan, vagy süppednek bele a napi rutinba, mókuskerékbe. Néha ki kell szakadni ebből tudatosan, csakhát az ilyesmi sose egyszerű, és rengeteg kifogást lehet találni: gyerekek, munka, kimerültség. Pedig mindenkinek szüksége van a lelki feltöltődésre, amit jó esetben a párjukkal közösen érnek el, rosszabb esetben talán ezért tartanak szeretőt.

Az igazság az, hogy valóban hosszú (10-20 éves) kapcsolatom még sosem volt, de én így képzelem el, így gondolom fenntarthatónak. Mostani párommal ezeket az elképzeléseket reálisnak tartom, sose játszmáztunk, és minden problémát elmesélünk, megoldunk együtt. A kedves gesztusaink sose a külvilágnak szólnak, sőt, olyankor mindig visszafogjuk magunkat, és négyszemközt éljük át a valóban érzelmes, intim pillanatokat. Talán ez is az egyik titka ennek: tudatosan privátnak kezelni a privátéletet, és nem színészkedni. Csak a mai modern technológia világában sokan beleesnek abba a csapdába, hogy nem a saját valódi boldogságot keresik, hanem mások előtt akarnak megfelelni ennek a képnek. Szóval inkább kifele koncentrálnak, és nem befelé magukra, párjukra, párkapcsolatukra. Ellenben úgy gondolom, léteznek ilyen emberek, és ők valóban boldogok lehetnek.