Az emberek felnőttként, együttélve már sokkal megalkuvobbak a párjuk hibáival, a problémákkal szemben, és talán kiábrándultabbak is, mint fiatal szerelmesként, amikor mlg az ábránd és a járás van?

Ha olyan hibáról van szó, nem alkudok meg egyáltalán, csak azért, mert már nem vagyok 20 év alatt. Apróságok miatt nem dobok ki senkit, de ha olyan dologról van szó, ami tényleg zavar és nem változtat rajta a másik, akkor se, ha többször szólok, akkor igen!

Később, ha még idősebb lennék is ugyanígy tennék, nem szeretem annyira az embereket, hogy mindenképpen kelljen mellém egy :D Ha nem tökéletes a másik, inkább élek egyedül.

Ez egy értelmes kérdés, valószínűleg egy értelmes nőtől.

Mivel ezen a héten szakítottunk a mostani párommal, ezért leírhatom nálunk mi volt a hiba, és milyen következtetéseket lehet levonni belőle.

Eleinte tetszett a komolyság, a tolerancia, hogy elfogad mindent olyannak amilyen. Tetszett hogy nem egy kislánnyal van dolgom, akinek naponta változnak az érzései, így sosem veszekedtünk. Nem volt mindent elsöprő szerelem, inkább csak egy tudatos döntés, észérvek alapján. Aztán egyszer csak előjött bennem az izgalom hiányának gondolata. Egyre többet gondoltam arra, milyen lenne mással, mi lenne ha inkább csak barátok maradnánk, mert ha belegondoltam ebbe az egészbe mindig ugyanoda jutottam. Békés megalkuvó lettem, akinek lehetne 100x jobban hozzá illő párja is, tele tűzzel, izgalommal, a lapos, megalkuvó kapcsolat helyett, ami ugyan nem volt borzalmasan szar, csak szimplán lapos. Ekkor már szóba került nálunk a dolog, és kiderült, hogy ő is ugyanezt érzi.

Szóval, ha együtt maradunk, valószínűleg egy unalmas, lapos házasság lett volna belőle, amit csak az észérvek tartanak össze... Sosem éreztük volna, hogy nekünk együtt kell lennünk.

A másik oldal pedig az izgalmas, érzelmeken alapuló kapcsolat, ahol szintén semmi közünk egymáshoz,ő nem fogad el úgy ahogy vagyok, nem oldjuk meg a problémákat, nem igazi társ, emiatt sok a veszekedés...stb

Felnőttként azért megalkuvóbbak az emberek, mert nincs kedvük, idejük új, tökéletes társat keresni, abban a tudatban hogy lehet nem is találnának és akkor egyedül maradnak, az pedig nem jó. Így jobb, egyszerűbb kompromisszumokkal teli kapcsolatban élni. A tizenévesek még nem olyan szempontok alapján választanak párt, mint az idősebbek, és (általában) nem kötik össze az életüket házassággal vagy gyerekkel, emiatt nincs gond abból ha később kiderül, mégsem illenek össze. A felnőttek a hatalmas problémák tengerében úszva sokkal jobban elfogadják, beletörődnek a párjuk hibáiba, és akkor is hajlamosak a könnyebbik utat választani , ha a kapcsolat már abszolút nem működik, mert iylenkor már nem olyan könnyű eldobálni a párod, mint tiniként.

Ez lényegesen összetettebb kérdés, mintsemhogy egyszerűen meg lehessen válaszolni.

Az embereknek különféle párkapcsolati mintázataik vannak, ami javarészt már kora gyerekkorban kialakul. Függ a személyiségtől, az önértékeléstől, a bizalom szintjétől, stb.

Vannak, akik annyira függenek a kapcsolatuktól, hogy bármilyen rossz kapcsolatba képesek beleragadni, sőt, minél rosszabb egy kapcsolat, annál inkább. Mások teljes mértékben képtelenek az elköteleződésre, és a legkisebb nehézség esetén is azonnal továbbállnak.

Szóval a kérdésre nincs egységes válasz: teljesen egyénfüggő.

Az érett, tudatos személyiségek esetében van az a helyzet, hogy megtanulnak együtt élni a hétköznapokkal. Az ilyen személyiségek tisztában vannak azzal, hogy a kezdeti, rózsaszín ködös állapot NEM a valóság, hanem egy idealizált állapot, ami szükségszerűen elmúlik. Amikor azonban jön a "felébredés", az nem jelent megalkuvást. Érett személyiség eleve úgy választ társat, hogy ne kelljen megalkudnia, ne kelljen kiábrándulnia. Tisztában van azzal, hogy tökéletes ember nincs, de úgy választ párt, hogy a hibái tolerálhatók, sőt, szerethetők legyenek. Az érett személyiség tisztában van azzal, hogy minden párkapcsolatban vannak konfliktusok, nézeteltérések, és kialakít olyan stratégiákat, amelyekkel ezeket hatékonyan, sérülés nélkül lehet kezelni. Ezek a működőképes, tartós párkapcsolat feltételei.

Én egyáltalán nem sírom vissza azokat az időket, amikor még rózsaszín szemüvegen keresztül láttam a társam, és nem voltak hétköznapi konfliktusok, mert az nem a valóság. Történetesen minden kapcsolatomban kifejezetten vártam, hogy elmúljon a kezdeti állapot, mert akkor derül ki, hogy a hétköznapokban is tudunk-e együttműködni.