Munka vagy szerelem? (álmaim lehetősége vs. életem szerelme)

Az előző párom három év után volt képes csakúgy itthagyni, és úgy, hogy tudom, nem ez volt az álma, csak kint többet keres. Neki nem az volt a fontos, hogy azt csinálhatja, amit szeret, az én érzéseimről nem is beszélve. De ez mara múlt, én el tudtam volna képzelni vele a jövőmet, igaz, vele már egy hónap után elmúlt a rózsaszín köd, de a szeretet végig megvolt, legalábbis részemről. Nem vagyok egy egyszerű eset, mondhatni "problémás" vagyok kissé, nem könnyű olyan párt találnom, akivel passzol a személyiségünk, és elfogadjuk egymást őszintén. A mostani kapcsolatom fél éve tart, tudom, hogy kevés idő ahhoz, hogy életem szerelmének hívjam, főleg huszonévesen, mikor még előttem az élet, de vele először érzem, hogy az a mámoros állapot, ami a kapcsolat elején van, és fokozatosan alakul át, egyre erősebb. A munka amellett, hogy tényleg számomra álom, jól is fizet, főleg ha arról van szó, hogy pályakezdőként mennék. Itthon évek múlva sem valószínű, hogy keresnék ennyit, de nekem nem is ez a lényeg, hanem hogy meg tudják azért élni a fizetésemből, és hogy ne gyomorgörccsel menjek dolgozni, szeressem, amit csinálok. A páromtól nem várom el, hogy feladja az életét a saját álmaim miatt, de nem tartom valószínűnek, hogy mégegyszer adódna ilyen lehetőségem. Ha nem is jön be, mert mint írtam, nem fix, egy próbát megérne, aztán eldöntenénk, hogyan tovább, ha tényleg sikerülne. (Bár ebben már annyira nem hiszek, mert akkor piszkos nagy mázlista lennék)