Mi értelme a szerelemnek, ha úgyis elmúlik? Van értelme ennek a színjátéknak egyáltalán?

Egyáltalán nem vagyok kiégve, miért lennék kiégve? Épp az, hogy tele vagyok energiával. A különbözőség ott nyilvánul meg, hogy nekem alapvetően nem érzelemközpontú a gondolkodásom. Ha már kiégés, akkor én meg azt gondolom, hogy alapvetően azok égnek ki, akik túlságosan mindenben az érzelmeket keresik. Lássuk a folyamatot röviden: Egy lány elveszíti a szüzességét 14 évesen "szerelemből", majd elmúlik a szerelem, és szakítanak. Aztán 15 évesen lefekszik egy másik sráccal "szerelemből", de másnap megbánja. Aztán így telnek-múlnak az évek, elmúlik 18 és 22 éves is, és a sok szerelem azt eredményezi, hogy végigmegy rajta a fél város. Aztán már nem is hisz a szerelemben, mert mindig csalódott, és kialakul benne egy olyan képzelet, hogy nincs igaz szerelem, mert minden pasi csak a szexre hajt, holott tulajdonképpen az ő ostobasága miatt került az adott helyzetbe.

Az én történetemnek köze sincs ehhez, én más módokon jutottam el ahhoz a következtetéshez, hogy ez az egész csak egy színjáték. Nem csak a tudományos kutatások, hanem a megfigyeléseim is azt támasztották alá, hogy ez az egész nem más, mint egy eufórikus színészkedés. Természetesen nem várom el, hogy ti is egyet értsétek ezzel, én csak a saját véleményemet mondom el.

Így van, én is átéltem a szerelmet. Hogy jó volt-e? Nem volt rossz, bár az eléggé zavart, hogy nem tudok úgy gondolkodni mint korábban. Bár vitatkoznék azért, hogy szerelmes voltam-e vagy csak egy érzelmi fellángolás volt. A kettő között ugyanis nehéz meghúzni a határt. Azt pedig nem vonom kétségbe, hogy a szeretet az erős érzelmek után is megmarad, ezt fentebb is említettem, tehát miért ne bókolhatnának egymásnak az emberek évtizedekkel később is? Én azt állítom, hogy a lángoló szerelem időleges, és nem tart örökké. Akkor sem, ha valaki bebeszéli magának, hogy igen.

És azért, mert érzelemmentesen próbálok gondolkodni, miért ne lehetne komoly kapcsolatom? Ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy én nem élem meg az érzelmeimet, én is tudok sírni és nevetni dolgokon, mint mindenki más. Én is tudok csókot adni a barátnőm szájára, át tudom ölelni, és el tudom mondani, hogy fontos nekem. Az érzelemmentes gondolkodás azonban azt jelenti, hogy a döntéseimet alapvetően nem az érzelmeim, hanem a logika határozza meg. Ha egy helyzetben dönteni kell, akkor általában nem a szívemre, hanem az eszemre próbálok hallgatni. Egyébként beszéltünk már erről barátnőmmel, elmondtam, hogy én ezt hogy látom. Neki kicsit rosszul esett, de attól, mert nem mondja ki, látom, hogy neki sem olyan már ez az egész, mint régen. Évek óta együtt vagyunk, és bár szeretjük egymást, de már nem úgy, mint amikor még randizgattunk. Ő hiába is próbálná tagadni, én látom, hogy nála is megszűnt a lángoló szerelem.