Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Ha egyszer bejöttem egy...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ha egyszer bejöttem egy lánynak annyira, hogy nyomuljon rám, belémszerethet még újra?

Figyelt kérdés

Tehát az ő kezdeményezésére buliban csókolóztunk és ő már akkor úgy vette, hogy összejöttünk. Korábbról ismertem és be is vallotta, hogy ő engem kiszemelt magának. Előtte is sokszor odajött, beszélgettünk, rámírt stb. A csókolózás után a randi is megvolt, de nem álltam készen egy kapcsolatra és akkor még nem igazán akartam semmit a lánytól, ezért leépítettem (nem durván, csak egyre kevesebbet beszélgettünk stb.). Tudom, nem kifogás, de mindezek előtt pár hónappal otthagyott egy fontos esemény előtt (hosszú sztori, de nem lett belőle nagy baj) és ezért sem tudtam hova tenni a lányt.


Ennek ellenére folytattuk a kapcsolattartást, chateltünk és nekem olyan szinten megtetszett a személyisége, hogy beleszerettem. De úgy, mint eddig senkibe. Randizni is elhívtam, eljött, de nagyon rövidre fogta. Amikor megmondtam neki, hogy mennyire sajnálom és nagyon bejön nekem, lekoptatott azzal, hogy neki sok szerelmi csalódása volt az utóbbi időkben és most nem tudna komoly kapcsolatba kezdeni.


Borzasztóan haragszom magamra emiatt. Itt nem is az bánt a legjobban, hogy elküldött, hanem hogy megvolt az esélyem. Olyan 3 hónap telt el, hogy lekoptatott, de még ezek után is megmaradt a jó viszony, fb-n egymásra írogatunk, viccelődünk és ő pl. mindig azzal poénkodik, hogy nem érti miért nincs barátnőm, meg mi lesz, ha majd lesz. Namost tőle ez nagyon furán hangzik. Mindenki mástól oké lenne, de pont ő feszegeti mindig ezt a témát...


Létezik akkora csoda, hogy újra belémszeressen? Vagy egy ilyen után már esélytelen? Hiszen bejövök neki és ezt nemis nagyon titkolja, meg amikor egy társaságban voltunk mindig utánamnézett, meg szemezett velem. Én nem tudom el merjem-e újra hívni randizni, mert nem akarom, hogy a jó viszony megszűnjön és azt higyje értetlen vagyok. Egyébként sem vagyok nagy nőcsábász, inkább félénk és ő ezt szerintem tudja is. Ilyenkor mi van? Ötletek?


2015. júl. 15. 14:06
 1/1 datass ***** válasza:
Így ahogy ezt itt leírtad küld el neki és meglátod hogy akar-e tőled még valamit.
2015. júl. 15. 14:13
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!