Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ha egyetemen tanitanatok egy vonzodnatok egy diakotohoz viszonyba kezdenetek vele, hogyan kozeleitenetek fele ha latjatok, hogy a lany sem kozombos?
Mennyi a korkülönbség, mennyi ideig még a diákod?
Nekem volt olyan, hogy 6. félév elején megtetszett egy 1. éves doktorandusz aki 5. félévben tanított. Egy kocsmázáson beszélgettünk, ahol több évfolyamból voltak diákok, meg doktoranduszok is. Idővel bele is zúgtam, és próbáltam valahogy jelezni, hogy jobban megismerném. Köv. tanév elején, mikor már nem is jártam az illető egyetemre, de a társaságba igen, szintén egy kocsmázáskor, ő mutatott felém érdeklődést, én meg hiper-boldog voltam, hogy végre. Sajnos nem jutottunk tovább más okok miatt, de aranyos sztori volt. :)
Szóval azt a tippet adnám, hogy majd csak akkor kezdj vele, amikor már nem tanítod. És közeledhetsz hozzá mondjuk úgy, hogy megdicséred az órai munkáját, elmondod, hogy mennyire jónak, alaposnak, szépnek stb. tűnt (szituációfüggő), esetleg meghívod, hogy a te csoportodba TDK-zon, szívesen mentorálnád vagy ilyesmi. Ha eljön, akkor meghívhatod ebédelni néha, vagy egy italra stb. Ha nem közömbös, akkor biztos hamar megy majd.
Nekem csoporttársam elvette feleségül a minket BSc-ben oktató doktorandusz csajt :D
( jó, a srác nem gimi után jött egyből egyetemre, így korkülönbség nincs köztük)
egyetemi éveim alatt volt, hogy 1-1 fiatalabbat megnéztem (mármint, oktatót, Phd-st) de így, felnőtt fejjel azt mondom én is, hogy tabu.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!