Minden kapcsolatban azért érezted, hogy igen, őt akarom egy életre? Vagy ha jön az "igazi" az másabb mint minden azt megelőző? Vagy honnan tudja az ember?

igen akarom a p**ját,ennyit éreztem! de azt elég erősen.

nem kell álom világban élni

Mielőtt a pin*s hozzászólást olvastam, nekem is a szex ugrott be rögtön. A mostani pasimmal magasan a legjobb a szex (valljuk be... egyedül vele volt igazán jó eddig.)

Természetesen ezen kívül van más is... amit az evolúció megkövetel. Úgy érzem sok jó, értékes gént adhat át a gyermekeinknek. Ész, erő, kitartás, rátermettség. :)

Mi ketten nagyon összeillünk minden értelemben. Innen gondolom, hogy Őt akarom egy életre.

L20 és F23

nem éreztem minden kapcsolatomban. a mostani barátom az első, akivel azt érzem, hogy na igen, ő az a nagybetűs Férfi, akire nekem szükségem van, és akivel el tudom képzelni az életem. remek a természete, nagyon jó az ágyban, jól kijövünk egymással, egy perc sem unalmas vele, és még jóképű is. soha, senkivel sem éreztem még ilyen erős szeretetet, ragaszkodást és vágyódást, mint vele :)

20/L

Sok embernél azt látom, hogy nagyon hamar mondják ki, hogy ők bizony együtt vannak, megy tele a Facebook a szerelmes képekkel, izzik a levegő, satöbbi. Nem azt mondom, hogy mindenkinél ez van, de gyakran találkozom vele.

Ezzel ellentétben én szeretem alapos(abb)an megismerni az adott fiút/férfit. Így nem is jövök össze olyannal, akivel kapcsolatban nem vagyok száz százalékig biztos, hogy őt akarom.

Három komolyabb dolog volt az életemben, bár mindegyik bonyolult helyzet volt.

Az elsőnél még tini voltam, és halálosan beleszerettem az akkori legjobb fiúbarátomba - bár soha nem jöttünk össze végül, de vele tényleg azt éreztem, hogy le tudnám élni az életem. Ha igazán szeretsz valakit, hiába vannak veszekedések és mindkettőtökben hibák, ha melletted van, egyszerűen egy más dimenzióban érzed magad, éteri biztonságban, békében, boldogságban.

A második fiúval hosszú ideig ismerkedtünk, és bár volt egy időszak, amikor kizárólag egymással találkoztunk, én nem ígértem neki semmit. Pont azért, mert hiába volt kedves, intelligens, nem tudtam beleszeretni, bár próbálkoztam. Hiányzott a humor, az igazi összhang, a szenvedély, és felőle a nyíltság. Nagyon titokzatos, halk szavú volt és mintha soha nem tudott volna felszabadult lenni. Vele soha nem is éreztem úgy magam, mint az előző fiúval, pedig ő szeretett engem.

Már kezdtem azt hinni, hogy soha többé nem is fogok odalenni senkiért, amikor megismerkedtem valakivel. Szabályosan elvarázsolt, olyan összhang volt köztünk a kezdetektől, mint senkivel. Már az első alkalommal életről, halálról, művészetről beszélgettünk (engem az ilyenekkel le lehet lenyűgözni). Korábban olvastam már tőle verset, novellát, és bebizonyosodott, hogy olyan, amilyennek a művei alapján gondoltam: érzékeny, okos, jólelkű. Hosszú-hosszú beszélgetések következtek, és egyre inkább tudtuk, hogy egymásnak valóak vagyunk.

Nem hiszek amúgy abban, hogy egy igazi létezik, vagy hogy biztosan amellett az ember mellett fogom leélni az életemet, akivel az adott pillanatban, nagyon szerelmesen gondolom, hiszen az emberek változnak, és nem mindig egy irányba. Az élet kiszámíthatatlan, és mindig számtalan meglepetést tartogat még, jót és rosszat.

De hogyan is tudnám megfogalmazni, miből tudhatod, hogy tényleg ő kell neked? Úgy, hogy nem kételkedsz. Otthonra lelsz benne - önmagadra lelsz benne. Megvan a saját, varázslatos kis közös világotok, ami csak a tiétek. Mellette jobb emberré válsz, és ő is melletted. Inspiráljátok, fejlesztitek egymást. Egyikőtöknek sem kell másnak mutatnia magát a kapcsolatban. Azt érzed, pont őt érdemled meg - és fordítva. Tisztelitek, szeretitek egymást, minden téren kielégítő a kapcsolat. Szerintem ilyen az "igazi". :-)