Az ember manapság annyi emberrel ismerkedik meg és életünk során több szerelmünk is lehet. De még is honnan lehet igazából tudni, hogy ki az igazi?

Ha már az igazi gondolatáról nem szokik le sok ember, kicsit jobban szofisztikálhatnátok a gondolkodásmódotokat.

Pl. erre: Nem egy igazi és nem egy nagy Ő van. A 7 milliárd emberből van mondjuk 7 millió, akivel passzoltok egymáshoz annyira, hogy simán lehetne egy marha jó életetek együtt. De a 7 millió a 7 milliárdnak csak a 0,1%-a, ezért neked még így is keresned kell, hogy megtalálj ezekből a milliókból 1-et.

Onnan, mikor már egy életet leéltél vele és akkor azt mondod: ő az igazi társam.

Amúgy az igazit nem "készen" kapjuk, akármekkora is a szerelem az elején, igazivá idővel válunk egymásnak.

Igen, idővel.

Amikor már ismerjük egymást, a másik hibáit, a hülyeségeit, amikor együtt éljük a hétköznapokat, amikor felszáll a rózsaszín köd, amikor már a szerelem nem a hormonok játéka, amikor már nélkülözhetetlenek leszünk egymásnak emberileg is.

A szerelem és a rózsaszín köd nem ugyanaz. A szerelem átalakul, de jó esetben nem megszokássá, vagy szimpla barátsággá, hanem olyan szeretetté, amivel csak a párunkkal szeretjük, talán szerelmes szeretetnek lehetne nevezni, jobb szót nem találok rá. A megszokás pedig nem feltétlenül egyenlő az unalommal.

Minél jobban megismerünk és közelebb érzünk magunkhoz valakit lelkileg, annál könnyebben toleráljuk a hibáit, nem pedig fordítva.