Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Ti mit tennétek a helyemben?...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ti mit tennétek a helyemben? Nagyon nehéz kérdés.

Figyelt kérdés

Hol is kezdjem? Hát, szóval hétvégén volt gimnáziumi osztálytalálkozónk, 15 éves. És ott találkoztam azzal a lánnyal, akibe 15 éve szerelmes voltam 18 évesen. Nagyon jóban voltunk akkor, együtt jártunk bulizni, együtt tanultunk, mindenben segítettünk egymásnak. Én szerelmes voltam akkor, és mint most utólag kiderült, én is nagyon tetszettem neki, de pontosan amiatt, mert osztálytársak voltunk, és akkor még mindketten elég félénkek voltunk, egyikőnk sem lépett. Aztán értettségi után elváltak útjaink, mindketten másik egyetemre mentünk, ő Pestre költözött, én pedig maradtam itt (megyeszékhely), nem találkoztunk, egészen most szombatig.

Akkor is nagyon szép lány volt, de gyönyörű nő lett, bomba alakkal (én meg állítása szerint nagyon jó pasi), és már rögtön az első perctől kezdve újra felizzott kettőnk között a levegő, beindult a kémia. A vacsora alatt is végig már csak egymást néztük. Kicsit többet ittunk mindketten a kelleténél, és hát megtörtént, aminek meg kellett (azaz, hogy nem kellett volna) történnie.

Kivettem egy hotelszobát és egész éjszaka szeretkeztünk. Csodálatos volt, felejthetetlen élmény.


A gond most jön, mégpedig, hogy én már 4 éve házas vagyok, neki meg 8 éves élettársi kapcsolata van.

Szombat óta folyamatosan sms-ezünk, ő folytatni akarja, most hétvégén megint találkozni akar, de én nem tudom mit akarok. Nem hinném, hogy pár nap alatt újra szerelmes lettem, de az biztos, hogy olyan érzések szabadultak fel bennem, amikről azt hittem, már soha nem lesznek. Szeretem a feleségemet, de a szex már nem az igazi. Kapcsolatunk kezdetén minden nap volt, de mára már örülök, ha van heti 1-2.

Gyerek nincs se nála, se nálunk, mindketten 33 évesek vagyunk.


Ugye, hogy k...anehéz? Mit tennétek a helyemben?



2015. márc. 5. 11:56
1 2 3 4
 21/39 anonim ***** válasza:

Nagyon nem akarod vállalni a következményeket a tetteidért.

Komolyan nincs annyi benned, hogy a feleséged elé állj és bevalld neki, hogy mit csináltál?


Garanciás dolog: Mi van akkor, ha elhagyod a feleséged a k**rváért, aztán az meg fél év után fogja magát mással dugatni?

2015. márc. 5. 15:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/39 A kérdező kommentje:
De k***akönnyen ítélkezetek...
2015. márc. 5. 15:45
 23/39 anonim ***** válasza:

Szerintem hiába tetted fel ezt a kérdést nekünk. Mi nem tudjuk, hogy milyen az életed, házasságod.

Egy biztos! Mérlegre kell tenni azt, hogy mit veszìtesz és mit "nyersz". Biztos megéri, hogy a feleséged, aki az otthonodat is jelenti eldobd egy bizonytalan, lehet nem is működő kapcsolat miatt!? Együtt tudsz élni a bűntudattal?! Nekem ez lenne a legnehezebb. Valaki szemébe nézni úgy, hogy tudom mit tettem és neki ez fájna ha tudná.

2015. márc. 5. 15:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/39 A kérdező kommentje:

Nekem is ez a legnehezebb. Szerinted miért nem mondtam még el neki?

Mert nem akarok neki fájdalmat okozni. Minden mást le****nék én, tőlem akár vázákat is törögethetne a fejemen, az sem érdekelne.

2015. márc. 5. 15:51
 25/39 anonim ***** válasza:

Mekkora szar duma már ez a "nem akarok neki fájdalmat okozni" szöveg. Megint csak a kifogások arra, hogy gyáva vagy.


Tök mindegy, nem tud róla, de fáj neki, mert a szemébe hazudsz folyamatosan és megaláztad. Hiába nem tudja, minden egyes másodpercben csak bántod az elhallgatásoddal.

2015. márc. 5. 16:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/39 A kérdező kommentje:
Én ezt máshogy gondolom. Amiről nem tud, az nem fáj. És ha véget vetek ennek az egésznek, akkor biztos, hogy nem is fogom neki elmondani. Bár nekem nyilván sokkal könnyebb lenne, mert megkönnyebbülnék, felszabadulnék, de nem baj, nyomja csak az én lelkiismeretemet.
2015. márc. 5. 16:32
 27/39 anonim ***** válasza:
55%

Ezt érdemli? Komolyan, az a nő, aki évekig, tisztességesen leélte melletted az éveit, ezt érdemli? Hogy megalázd? Hogy semmibe vedd a véleményét? Hogy leszard? Hogy hazudj neki? Elvedd az életéből az éveit? Hogy helyette dönts fontos horderejű dolgokról?


Undorító ember vagy, sőt, nem is ember, hanem valami csúszómászó r**hadék.

Nem vagyok rosszakaró ember, sőt, de remélem, nagyon remélem, hogy fog veled valami olyan történni, amivel majd megemlegeted.

2015. márc. 5. 18:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/39 Carragher_x ***** válasza:
100%

Annyira bámulatos számomra, hogy teljesen látatlanban mindenki milyen mennyei jelzőkkel illeti a feleségedet és mennyire negatívan téged, meg a régi ismerőst, holott egyikőtöket se ismerik:D


Amúgy elég nehéz élethelyzet. Én azt mérlegelném, hogy mi az, amivel több számomra a másik nő, mint a feleségem. Ha ezek olyan dolgok, amiket csak az újdonság hoz magával (szex, kíváncsiság, izgalom, ilyesmi), akkor pusztán ezért nem váltanék. Van egy alapigazság ugyanis, mégpedig, az összes szikrázó szerelem pont ugyanolyan langyos szeretetté fog halványulni, mint amit a feleséged iránt feltehetően érzel. Szóval annak sok értelme nincs, hogy csak azért cserélj, ami a feleségeddel már törvényszerűen nincs meg, mert akkor egész életedben cserélgetheted a partnereidet pár év után. Persze ezért se ítélhetne el senki, ha erre vágysz, az a te döntésed.

Ha viszont nem erre vágysz, akkor sztem sokkal fontosabb, hogy amellett legyél akivel a kevésbé múlandó dolgokban jobban passzoltok. S itt most nem arra gondolok, hogy támogat meg egyéb laposságokra, hanem hogy ki az aki jobban passzol melléd, mint ember, ki az akivel akár szex nélkül is nagyszerűen éreznéd magad. Én ezt a nőt választanám.

2015. márc. 6. 01:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/39 Girgoy ***** válasza:

Mégegy dolog. Ha aludtál egyet erre és józanabbul látod. Ez a csajszi simán lefeküdt egy házas emberrel, aki történetesen Te voltál. Vagyis nincsenek gátlásai megcsalás terén, Téged is úgy megcsalna, mint a pinty. Szóval józanul nézve: az egyik odlalon ott van a feleséged, aki még jól is néz ki, hűséges, melletted áll, valóban szeretitek egymást. A másik oldalon van egy qrva, akivel semmi más nem köt össze mint a látványra való gerjedelem. Egy pókháló is jóval erősebb kötelék ennél, mert egyik "látvány" jön a másik után és ugyanúgy begerjed másra a nő...


És ott vagy a kettő között Te, aki eddig nem csalta meg a feleséged, de most elpattant egy húr ezen a téren. Ha most megcsalod, és ebből ismétlődis is lesz, nemcsak a házasságodnak annyi, hanem a Te erényednek is, leépülsz lelkileg, mint a pinty. Egyik áthágást követi a másik, mert az ismétlődő kihágások dolgok recsegtetik-ropogtatják az emebr gerincét, és ezen nem segít semmilyen kimagyarázás. És én is tudom, hoyg az emebr a bűn elkövetésekor hajlamos úgy gondolkodni, hoyg nem is lesz egy olyan nagy baj, miután meg elkövette, hajlamos úgy gondolkodni, hogy jaj, esélytelen ezt már jóváhozni, inkább sunnyogjuk el... Pedig pont fordítva kellene gondolkodni: a bűn elkövetésekor tudatosítani, hoyg milyen elképesztő görénységet csinálunk, emnnyire fájdalmat okozunk ezzel másnak... Amikor viszont mégis elkövettük, pont abban kellene reménykedni, hogy helyrehozható, megbánható és talán megbocsát a feleségem, és szeretjük annyira egymást, hogy helyrehozzuk.


Nehogy azt hidd, hogy el lehet ezt titkolni következmények nélkül. Ha nem mondod el a feleségednek, attól még belül marni fog a félrelépés kórja, rothasztja a szíved a képmutatás, a bűntudat. A nők pedig megérzik az ilyen érzelmi változásokat. Nehogy azt hidd, hogy olyan lesz a kapcsoaltotok, mint régen, ha elsunnyogod. Már nem olyan. Pontosan ezt kell helyrehozni. Az elsunnyogás nem oldja meg. Mint írtam, csak az hozhatja helyre, ha elküldöd a valagba a qrvát (nevezzük a nevén a 3 diplomájával együtt is), és mismásolás nélkül a feleséged elé állsz, hogy egy állat voltál, de szeretnéd helyrehozni. Mint mondtam: a bili ki fog borulni, de nem ez a lényeg. A bili már kiborult. Ha a feleséged ezután lenyugszik, arra is fog emlékezni, hoyg mennyire korrekten, gerincesen vállaltad a tetteid következményeit. És ekkor van esély arra, hoyg helyre tudjátok hozni a házasságotokat. Akár jóval megerősödve is kijöhettek ebből a szituból. Mondom: nem a kiborulás kockázata a lényeg, ennyi a minimum hogy egy ilyen gaztett után elviseled, ha kiborul az feleséged. A lényeg az, ami a koborulás után jön. És a lényegben csak akkor van esély, hgy jóra fordulnak a dolgok, ha most korrekten, gerincesen viselkedsz. Mert: van 2 nő, akik között ég és föld van, és vagy Te közöttük, akinek jól kell most döntenie...

2015. márc. 6. 09:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/39 Carragher_x ***** válasza:

Vicces ez a qrvázás, meg "bűn"-özés. Nincs se qrva a sztoriban, se bűn, mint ahogy állatok sincsenek benne. Emberek vannak benne és egymáshoz fűződő kapcsolatok.

"van 2 nő, akik között ég és föld van," - Netán ebédeltél velük valaha, hogy ezt így tudod?:D

"Te közöttük, akinek jól kell most döntenie..." - Ebben viszont teljesen igazad van, csak épp azt, hogy mi a jó döntés egyedül ő tudhatja, senki más.

2015. márc. 6. 09:48
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!