Ti hisztek abban, hogy van olyan ellenkező nemű ember, akivel igazán összeilletek lelkileg? Aki igazi társatok lesz?

Értem, és sajnálom.

Jelenleg én is egyedülálló vagyok, igaz, nekem vannak tapasztalatok a hátam mögött.

Valójában azt vettem észre, hogy az életemnek azokon a területein vagyok sikeres, ahol hiszek a sikerben, ahol nem érdekel semmi, akárhányszor is megpróbálom, mert nem engedem, hogy padlóra küldjön egy kudarc, annyira biztos vagyok benne, hogy meg tudom csinálni. Egy kudarcból, 10 kudarcból, 50 kudarcból, stb. egyszerűen nem vagyok hajlandó azt a következtetést levonni, hogy nem fog sikerülni. És valóban, sokadszorra sikerül, mert nem esek kétségbe, hanem megyek tovább, mintha mi sem történt volna.

És valahogy nekem is a szerelmi életem az a terület, ahol megviselnek a "nem"-ek. És ez az a terület, ami a legkevésbé olajozottan működik. Én világosan látom, hogy a saját hozzáállásommal van a baj, és azon dolgozom, hogy ezt megváltoztassam.

Egyszerűen csak bátornak kell lenni, és menni előre. Nem nagyon látom értelmét annak, hogy sajnáljuk magunkat.

Itt vagyunk, megszülettünk, használjuk ki.

értem.

Nem értünk egyet, én pl. karrierben felépítettem egy olyat, amiben hosszú éveken keresztül nem volt semmi sikerélményem, pontosabban csak kudarcélményem volt, és utána volt sikerem, csak komolyanvehetetlen, amatőr szintű, aztán egyszer csak, egy ponton megváltozott minden, mert képtelen voltam feladni, mert végig éreztem magamban a potenciált.

változtattam a taktiáimon, tanultam, fejlődtem, hittem benne, és meglett a siker.

Nem tudom pontosan, mi van veled, talán az, hogy az ennyire negatív, önsajnáló hozzáállás az emberből mindent kihoz, csak azt a gondolatot nem, hogy "ez a férfi kell nekem".

Most durvának tűnhetek, de egyáltalán nem célom, hogy megbántsalak, inkább fel akarom nyitni a szemed.

Talán észre sem veszed, de már annyira belédköltözött ez az önsajnálat, hogy kívülről is meglátszik rajtad.

mindegy, nem akarom ragozni, mert talán csak megbántalak, de valahogy magadon kell dolgoznod, a hozzáállásodon, és ez nem egyszerű, nem fog egyik napról a másikra menni, pontosan tudom, mert én is ezt csinálom. Az van, hogy mindenki vidám emberrel akar élni, senkinek sem célja, hogy depressziós embert keressen maga mellé.

Egy vidám, energikus, élettel teli, határozott férfit viszont sokan szívesen tudnának maguk mellett.

Még egy példát mondok, ez nagyon megmaradt bennem. Szerintem egy hasonlóan negatív hozzáállású fiú egyszer kezdeményezni akart nálam, sorban álltam valahol, nem is láttam rá. Ő mondott valami megjegyzést a hátam mögött, valami viccesnek szánt dolgot, arra reagáltam valahogy, és utána egyszer csak azt mondta, hogy menjek el vele forralt borozni. Mikor még csak nem is láttam az arcát. Akkor odafordultam, és azt mondtam, hogy nem, köszönöm. Erre kaptam tőle valami sértődött megjegyzést, és puffogva elrohant. Gondolom, én voltam a héten a sokadik, aki elutasította, és megint alátámasztva látta, hogy ő senkinek sem kell. De hát valami egész elképesztően borzalmasan közelített, nem hagyott nekem arra sem teret, hogy megnézzem, nem adtam neki semmi jelét a vonzódásomnak, és erre, vagyis a nullára kezdeményezett. Persze, hogy kudarc érte. És szükségtelenül.

Nem tudom, ez a történet segít-e, de megvilágítja szerintem, hogy mennyire nem mindegy, hogy mikor, milyen helyzetben kezdeményez az ember, mert bizonyos szituációk garantálják a kudarcot.

Mi egymásra találtunk egy éjszaka erejéig.Aztán visszatértünk mindketten a magunk rossz párkapcsolatába.

Azóta próbáljuk egymást kerülni.Túl jól megértjük egymást már régóta,és akkor is úgy indult az este hogy kibeszéljük egymás sérelmeit.Beittunk és jól megvigasztaltuk egymást.

Szeretném ha a társam lenne,de óriási lenne a botrány.Meg egyikünk se mer lépni.Asszem azóta többet iszom mint kellene.F