Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Vajon létrejöhet kapcsolat, esetleg szerelem egy halló lány és egy siket fiú között?
Toleranciával és szerelemmel persze, de kérdés, hogy téged mennyire zavar az, hogy nem hall, illetve mennyire zavarna, hogy az emberek mit szólnak hozzá, hogy nem beszél tisztán? Sokan a siketek beszédére még mindig azt hiszik, hogy azért beszél így az illető, mert szellemileg sérült.
Ha "csak" siket, akkor igazából arra is érdemes gondolni, hogy akár évek múltán ahogy halad a technika esetleg újra hallani fog. Szerintem talán ez az egyik legjobban kezelhető hiányosság, mert sokkal élhetőbb vele egy nagyváros, ellentétben azzal ha például vak lenne vagy siket néma.
Tehát összefoglalva rajtad múlik mennyire tudod kezelni a helyzetet és mennyire fogadod el ezt a fiút. Ha zavar, hogy siket és emiatt furcsán beszél, akkor inkább ne törd össze azzal, hogy próbálkozol aztán közlöd, hogy ja bocs mégse fog ez neked menni.
Én fordított felállásban láttam ilyet.
Tuddtunk a városunkban egy ilyen párról barátnőmmel, tehát nem tudom, mi lett velük, de voltak együtt, az tuti :)
Szerintem esetlegesen a barátaid felől jövő bántásokat ő tudja kezelni, kérdés, te tudod-e? Ha te bántanád azzal, hogy furán beszél egész biztosan ezerszer jobban fájna neki, mintha a barátaid mondanák, hisz azok csak emberek, de te több vagy. Ha látja rajtad, hogy szégyenkezel miatta az is jobban fáj. Egyébként pedig régen rossz ha olyan barátaid vannak, akik kibeszélnék.
Nekem pl szexuálisan elég szabados ismeretségi köröm van. Vannak biszexek, homoszexuálisok, transzszexuálisok közöttük. Nagyon kedvelem őket, mint ember így nem érdekel, hogy a hálószobában mit művelnek. Sikeresen összejöttem egy homofób elég begyöpösödött pasival, egy ideig tűrtem a megjegyzéseit, aztán elegem lett mikor a tulajdon testvéremet lek*rvázta, mert nem az első pasijával készült leélni az életét. Ebben az esetben a "szerelem" lett dobva. De ha a barátaim tettek volna megjegyzést arra, hogy a párom mondjuk miért olyan amilyen lehet nem beszélgettem volna velük többet, mert úgy éreztem volna, hogy félreismertem őket.
Egyébként hány évesek vagytok ha szabad megkérdeznem?
Természetesen.
Idővel megszokja az ember a kommunikációs furcsaságokat. Hidd el, nem kell sok idő, hogy tisztán értsd a beszédét.
Köszönöm mindenkinek a biztató szavakat! :)))
09:09-es válaszoló, ő 21 éves és annak ellenére, hogy nehéz lehet megtalálni siketként a közös hangot sok halló emberrel, az Óbudai egyetemre jár, dolgozik egyetem mellett és olyan kedves, olyan vidám, hogy a többi pasi, akiknek nincs semmi hiányossága, példát vehetne róla..:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!