Miért van az, hogy egyesek (legyen akár férfi vagy nő) jól meg vannak egyedül, mások meg szenvednek a magánytól?

Szakmai választ szeretnél? A kötődési stílust a szülőkkel (elsősorban az anyával) való kapcsolat alakítja ki. Egy éves korra nagyjából el is dől - és később már alig módosul - hogy ki hogyan fog viselkedni a kapcsolataiban.

Alapvetően négy- ötféle kötődési stílust különböztetnek meg a szakirodalomban (ebből egyik az ún. szorongó-ambivalens, vagyis köznapi értelemben a társfüggő).

Ezért.

Ez egy fajta függőség. A veszélye az lehet, hogy aki nem bír meglenni társ nélkül még rövidebb ideig sem, az olyan kapcsolatokba és kompromisszumokba megy bele, amit nem kéne vállalnia, tehát hiába van kapcsolatban, de nem boldog. De egyedül is boldogtalan.

Valószínűleg az ilyen emberek nem ismerik eléggé önmagukat, nem bíznak önmagukban és folyamatos megerősítésre vágynak egy másik embertől.

"állítása szerint nem hiányzik neki senki, jól érzi magát egyedül is" - ez pedig általában az elkerülő kötődésűekre jellemző. Ez sem jó ám... Megspékelve egy adag racionalizálással ("jó nekem így"). Valójában rohadtul vágynak ám társra, csak nem tudják elhinni, hogy ez nekik "jár", meg aztán pár kudarc után könnyen feladják.

A biztosan kötődők azok, akik elvannak egyedül, de jobban érzik magukat társsal, és a kapcsolataik működőképesek is, mert a kapcsolataikban is képesek megőrizni az integritásukat - tiszteletben tartva a partnerét is - de egymás számára is képesek pozitívumokat nyújtani.