Még mindig nem tudom őt hibáztatni, pedig csak így léphetek túl azt hiszem, mit tegyek?

4 hónapja szakítottunk a barátommal, nekem ő volt az első, neki viszont már voltak előttem barátnői. Az utolsó 1-2 hónap már sajnos nem működött a legjobban, de én nagyon szerelmes voltam, mindent meg akartam tenni amit tudok, és azt hiszem hülyeséget csináltam ezzel mert talán ha időben kapcsolok és le tudok róla mondani, akkor nem fajulhatott volna odáig a helyzet hogy azt érezze, mindent megtehet, a világon mindent megbocsátok. Nem tudom túltenni magam azon hogy hagytam addig húzódni, hogy ő szakítson velem, holott ha meg akartam volna őrizni a maradék önbecsülésemet, nekem kellett volna megtennem. Ő a viselkedésemre hivatkozott, meg hogy én nem tudok változni, később meg bevallotta hogy ő a saját hibáival bár tisztában van, de nem akar változni és már nem is fog. Tőlem folyton elvárta ugyanezt, és a fejlődésről tartott kiselőadást... A viselkedésem is egyébként annak a hatására "romlott el", hogy elkezdtem érezni rajta hogy máshogy viselkedik velem, erről midjárt bővebben. A történet lényege annyi hogy az utolsó 2-3 hónapunkban nagyon összemelegedett (állítólag csak barátilag) egy lány sulitársával. (ekkor kezdett más lenni velem, nem tudtam akkor még megmagyarázni, de egyszerűen nem olyan odaadóan, szerelmesen viselkedett mint előtte pár hónappal) Most, 4 hónappal a szakításunk után ő a barátnője. Amikor én elkezdtem gyanakodni és próbáltam neki elmondani, kimutatni hogy ez mennyire fáj nekem, hogy órák hosszat beszélgetnek, mindenféle túl szépet és kedveset ír neki, mindig lerázott hogy csak barátkoznak, és arra hivatkozott hogy segít a lánynak átvészelni egy nehezebb időszakot stb, és én próbáltam hinni neki mert láttam hogy fáj neki hogy nem bízom benne. Lehet hogy valójában végig az igazság fájt neki, az hogy lelepleződött előttem hogy hazudik? Mivel most, ennyi idő elteltével azt hallottam vissza közös ismerőstől, hogy azt híreszteli már június óta jár azzal a lánnyal (miközben velem augusztus elején szakított, sőt még július végén nálunk nyaralt egy hétig)

Már egészen kezdtem elfelejteni, úgy éreztem leszek még boldog talán, tudok majd szép emlékként gondolni az első szerelemre de most úgy érzem ezt nagyon csúnyán lerombolták, nincs már semmiféle szép emlék sem, kőkeményen át lettem verve és még le is tagadja, hogy akkor velem volt. Úgy érzem magam mint aki soha nem jelentett semmit, és az összes szép dolog amit mondott meg adott, az egyszerűen megsemmisült. Hogyan lehet túllépni ha az első kapcsolatnak ilyen vége lett? :/ Úgy érzem soha többé nem merek bízni senkiben, soha nem nyíltam még meg embernek ezelőtt ennyire, mint neki. Szinte a saját szüleim sem láttak belőlem ennyit. Sorban utasítom el az érdeklődőket, mert egyszerűen bepánikolok tőlük, és ami a legrosszabb hogy még mindig magamat érzem hibásnak, hogy biztos annyira jelentéktelen voltam, és nem érdemes a szerelmére, hogy ezt jogosan tehette meg velem. Ha igaz amit hallottam és az utolsó 2-3 hónapunkban már jóformán két vasat tartott a tűzben, haragudhatnék már rá jogosan, hogy elfelejtsem végre? Úgy érzem kikészülök már annyira nem tudom őt kiverni a fejemből. Nem tinik vagyunk egyébként, illetve ő még nem egészen töltötte be a 20-at, én 1-2 évvel vagyok idősebb. (én vagyok a lány) bocsánat hogy ilyen hosszú és köszönöm akinek van türelme végigolvasni.