Bunkóság csak azért szakítani mert úgy érzem lépnem kellene?

Szóval egy nagyon jól induló kapcsolat számomra középszerűségbe fulladt. Ugyanúgy szeretjük egymást, de úgy érzem nem tudok mellette kibontakozni. Olyan ez mint amikor van egy ember akivel semmi bajunk, de nem tudunk elképzelni vele egy kapcsolatot. Nem utáljuk, nem tartjuk rossz embernek, de már nem vonzódunk hozzá.

Na ez történt velem 1 év után. Ráadásul lelkifurdalásom is van mert nem tudom hogyan közöljem ezt vele, nagyon kikészülne, de sajnos muszáj szerintem... Ráadásul hozzánk költözött, így nem lehet félvállról szakítani vele, aztán titokban szorítani, hogy legyen túl rajta és találjon mást...

Már többször említettem neki, hogy mostanában nem haladunk jó úton, de csak nem változik, megrekedt a változásban és már inkább engem támad, von kérdőre, nem tisztel, stb, de nem utálom, nincs vele bajom, még szeretem is, de nem annyira, amennyire egy tökéletes kapcsolatban szerethetnék egy másik lányt.

Az is lehet, hogy az a baj, hogy elmúlt a nyár, a kalandok, és ezért érzem most üresnek a kapcsolatot, nem tudom. Ráadásul egyetemre járok és ő ezt egyáltalán nem tiszteli, mondhatni hátráltat, romlik a teljesítményem miatta.. Például néha meg lehet kérni, hogy segítsen valamiben, de magától látom, hogy sosem állna neki, nem érdekli az amit csinálok, mindig azt mondja, hogy én tudom, hogy ezt hogyan kell ezért ő bele sem szól, de az elején nem ez volt, úgy volt, hogy együtt csináljuk majd és megtanítom...... Mi legyen? Nem lehet egy év után az embert csak úgy elküldeni, amikor annyi szarban egymás mellett voltunk...

22f ő 19l