Túlreagálom, vagy tényleg nagy bunkóság így szakítani?

Fél évet voltam együtt a barátommal, szakítottunk. Hogy ki "kezdeményezte", az jó kérdés. Nekem voltak gondjaim a kapcsolattal, amiken változtatni akartam mindenképp. Ő viszont nem, így végül már inkább ő mondta, hogy szakítsunk, legyünk barátok.

Én szerettem, és nagyon meg akartam menteni a kapcsolatunk, aznap teljesen kikészültem (sokat beszélgettünk az elválás előtt.) Mondott számomra furcsa dolgokat, ami egy barátom szerint bunkóság volt tőle.

Szűz vagyok, pettingig jutottunk, nem is találkoztunk túl sűrűn. Azt mondta: "én nem használom ki eléggé a lehetőségeket", meg hogy "annyi őrültséget kipróbálhattam volna még vele". Azt is kérdezte, (miután mondta, legyünk barátok)"A barátok szoktak szexelni?" S még azt is mondta, inkább csak éjféltől legyünk barátok, addig még utoljára levetkőztethetem.

Én akkor nagyon ki voltam bukva, szinte reagálni sem tudtam, úgy fájt a tény, hogy elvesztettem (a testiségbe már nem mentem bele.). Mindig mondta, hogy ő nem a szavak embere, és soha nem is mondott semmit az érzéseiről, még annyit sem, hogy hiányzom neki.

De ha most belegondolok... Miért kellett nekem ilyeneket mondania? 26 éves ember. Úgy nem lehetett volna elbúcsúzni, hogy "megszerettelek, és fontos vagy nekem emberként is, így legyünk barátok?" - ezek helyett a fenti dolgok helyett?

Ő tényleg egy "érzelmi analfabéta", vagy hogy gondoljak erre?