Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ilyenkor mi van? Beleszerettem.
18 éves meleg fiú vagyok, és eléggé felkavarodtak most a dolgok körülöttem.
Régóta beszélek egy sráccal neten (ő 15 éves), és eddig is nagyon kedveltük egymást és szinte teljesen egymásnak vagyunk teremtve, minden passzol, csak az a helyzet hogy több mint 300 kilométerre lakik, az ország másik felén, és ez nagy gondot okoz. Két napja elmentem hozzá, akkor találkoztunk először és mit is mondjak, szerelem volt első látásra, mindkettőnk részéről. Eddig is nagyon fontos volt nekem, annak ellenére hogy csak neten ismertem.
A nagy helyzet az, hogy folyton rá gondolok azóta, és ez szintén kölcsönös, viszont nekem van barátom. Ami nem is lenne gond, de rajta kívül nem igazán vannak barátaim, így ha vele szakítok akkor mondjuk úgy egyedül maradok, nem tudom majd kivel tölteni az időmet, és emiatt félek. Másrészt bírom is, nem olyan régóta vagyunk együtt de jól elvagyunk annak ellenére hogy volt már pár érdekes dolga ami kiderült... viszont holnap találkozunk és úgy érzem hogy én nem tudom neki azt mondani hogy szeretem, vagy egyáltalán egy őszinte ölelést se adni neki (nemhogy mást...)
Mi legyen most? Annyira tanácstalan vagyok, mert igazából sokkal jobban szeretem az internetes fiút, viszont tudom hgoy nem lehetek vele addig amég nem fejeztük be az iskolát, mert addig helyhez vagyunk kötve és nem tudunk eleget talizni, a 6 órás vonatút odavissza egy napra nagyon megterhelő mind anyagilag mint testileg, és nem kivitelezhető akár heti rendszerességgel is (nem is beszélve a szülőkről). Összegezve tehát a netes fiúval szeretnék lenni (és ez nem az elmult két nap döntése, csak most lett végleges), viszont félek a magánytól addig ameddig nem lehet, viszont tudom ha a barátommal maradok akor az őt bántaná és ezt nem bírja el a lelkiismerem, nem akarom elveszteni őt. Akit érdekel és tudna segíteni az írjon privátban is akár, és elmesélek mindent részletesen, köszönöm annak aki elolvasta és válaszol :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!