Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Plátói szerelem: Tönkretette...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Plátói szerelem: Tönkretette az életem. Ti mit csinálnátok a helyemben?

Figyelt kérdés
Öt évig voltunk együtt a barátommal, imádtuk egymást (persze az addig megismert hibákkal együtt), erre megismertem egy férfit, aki az elején még csak nem is tetszett. Beszélgettünk, haverkodtunk...egy idő után beleszerettem. Őszintén megmondtam neki, hogy nem akarok vele többet találkozni, mert nem akarom hogy elbizonytalanodjak a kapcsolatomban. De így is annyit gondoltam rá, hogy a végén szakítottunk a barátommal. Sokat találkoztam mindkettőjükkel, mert barátok vagyunk, és ők is barátok. 5 hónap külön élés után az "ex" barátommal újra összejöttünk, de én ugyanúgy érzek mint annak előtte. A férfinak nem vagyok közömbös, de mivel az élet úgy hozta soha nem leszünk együtt...beletörődtem, de nem akarok kiszúrni az ex/jelenlegivel azzal, hogy lekötöm, pedig tudom, hogy ebből kifolyólag jobbat érdemel nálam! Az intim együttlétek is miattam rosszak, mert tudom, hogy Ő szeretne velem lenni, de Én nem vagyok biztos benne, hogy ez így van jól...

2013. okt. 10. 11:40
 1/6 anonim ***** válasza:
22%

ezt hívják ribi effektusnak.

nem tudsz választani 2 közül.

2013. okt. 10. 11:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 A kérdező kommentje:
Nincs is az az opció, hogy kettő közül válasszak. Az egyik szeretne velem lenni, a másik nem...akárhogy számolom ez 1 !!! Amire vagy azt mondom: Igen vele maradok, vagy Nem, ne haragudj nem maradhatunk együtt (Amitől még nem leszek együtt a másik pasival sem!)
2013. okt. 10. 11:51
 3/6 anonim ***** válasza:
100%
Közdj a jelenlegi kapcsolatodért. Próbáld kerülni azt a másik fickót. ;)
2013. okt. 10. 11:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:
0%
Az elsőnek igaza van megy a zöld pacsi. "Ribi effektus" Az a baj hogy viszket és nem férsz bele a bugyidba. Részvétem a srácnak aki "veled van".
2013. okt. 10. 12:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:

Ha nem érzed jól magad a mostani pároddal, akkor ne erőltesd ezt a kapcsolatot! Nem kötelező párkapcsolatban élni. Sokak érzik magukat jól függetlenül, így nyugodt szívvel azt csinálhatnak, amit akarnak.


Bírom ezeket a 'ribi effektusos' barmokat... mintha ők különben lennének.

2013. okt. 10. 12:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 kolosszus22 ***** válasza:
100%

Én ezt inkább gyenge jellemnek, kapcsolatfüggőségnek hívom! Nem tudsz egyedül meglenni, hagyd mindkettőt békén, hagy találjanak maguknak értelmesebbet és te is keress inkább egy 3-ikat, mert ebből jó nem fog kisülni, csak az időtöket vesztegetitek!

26F

2013. okt. 10. 12:44
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!