Hogy tudnék életkedvet önteni a tolókocsiba került barátomba?

Én mütét miatt kerültem tolókocsiba, igaz "csak" 2 hónapra, de akkor teljesen összeomlottam.... senkinek nem kívánom, nagyon sajnálom a barátod, én akkor vígasztalhatatlan voltam, pedig mindenki mellettem állt, 1 percet nem voltam egyedül, és mindig volt, aki segített, a barátom szülei is vittek kocsival, ha az én szüleim nem tudtak.... de egyetlen mosoly nem villant át rajtam, csak sírtam, pedig mondom, ideiglenes volt. Tarts ki mellette, és tudasd, hogy szereted, mindenképp mutasd ki, de ne várd el töle, hogy most hálálja meg, mert én is csak most, fél évvel késöbb látom, hogy mi mindent tettek értem...

Legyél erös, és nekem azt mondta a barátom, hogy csak azért nem omlott össze, mert tudta, hogy nélküle nem bírnám, mert nekem nehezebb.

Ami jó volt, az, hogy ott aludtam náluk, csak odabújtam, tartott, és filmet néztünk... romantikus volt, és majdnem elfelejtettem, hogy nem voltam képes járni...

Nincs jobb ötletem, nagyon sajnálom :(

L

Szerintem nem ártana egy pszichológust felkeresni. Mindkettőtöknek.

Egyébként valahol érthető, hogy semmi kedve. Nem kis törés az életében, hogy az eddig életerős fiatalember a saját lábán még a konyhába se tud kimenni. Persze, aztán van, aki ezt könnyen feldolgozza, de a legtöbb embernek ez ki****ott nagy trauma, ami képletesen is kettétöri az életét. Segédeszköz nélkül még a szomszéd szobába se tud átmenni, a legtöbb dolog elvégzésére képtelenné vált, és mindennek tetejében még az is csak rátesz egy lapáttal, hogy az utcán megbámulják. Meg... akár mondja, akár nem, 100%, hogy kétségek vannak benne, hogy vajon idővel elhagyod-e? Hogy tényleg kitartasz-e mellette, vagy csak az állapota miatt vagy mellette? Nyilván erős kétségei vannak, hogy hogy alakul a magánélete? Gondolom, ezerszer végigfutott az agyán, hogy a barátnője simán találhatna magának egy "egészségeset". Ezeket nem bántásból vagy provokációként mondom, csupán a hasonló helyzetű emberekben ezek a gondolatok szoktak gyakran megfordulni.

Egyébként: biztos, hogy jó, ha álarcot viselsz előtte?

Bár én többé-kevésbé egészséges ember vagyok, de magamból kiindulva egyáltalán nem mindig az a legjobb megoldás, ha a szerelmünk nem látja a valódi érzéseinket. Ha én hasonló helyzetben lennék, bizony egy közös sírás lehet jobban megkönnyítené a történtek feldolgozását, mint egy állandó bájvigyort magára öltő barátnő.

Attól, mert ő lebénult, még ugyanaz az ember maradt, és ugyanúgy téged szeret, az érzéseiddel együtt. Miért kell leplezni az érzéseidet? Nem mindig a bájvigyor a legjobb gyógyír!