Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogy lehetne belőled "kiszedni", hogy megcsaltad-e a párodat?
Kicsit hosszú.
Férjemmel 12 éve vagyunk együtt, 8 éve vagyunk házasok. 3 és fél éve voltunk együtt, mikor lefeküdt valakivel 1x. Ezt elmondta, nagyon bánta. Megbocsátottam, 1 év múlva összeházasodtunk. Született 1 kislányunk. 2,5 éves volt, mikor véletlenül rájöttem (előzmények- de nem kutattam utána), hogy a találka.hu-n regizett. Én is regiztem, megbeszéltem egy randit, és a közös kislányunkkal elmentem rá. Először nem értette a dolgot, majd mikor leesett neki, eleinte hallgatott, majd azt mondta, hogy nem akart semmit. Azért ment el a randira, hogy megnézze, milyen a lány, de megmondta volna, hogy nem akar semmit. Mivel én szerelmes voltam/vagyok és a kislányunkra való tekintettel, ezen is túlléptem. Viszont tudja, hogy egy megcsalást már nem tolerálnék.
Fél évvel később el kezdtem győzködni a kistestvér kérdéssel. (lányom is szerette volna nagyon) Több hónapig tartott, mire sikerült meggyőznünk. Olyan kifogásai voltak, hogy megint meghízom, nem biztos manapság a munkahely. Eredetileg 2-t terveztünk. Mikor összejött a baba, nem nagyon örült. 3 hónapos terhes lehettem, mikor szép lassan örülni kezdett neki. Na tényleg meghíztam nagyon. Utolsó hónapban már nem is akart szexet, mert hogy nem kíván már. Állandóan azt szajkózta, hogy már ilyen kövér maradok, soha nem fogok lefogyni.(lefogytam) Engem mindig azt mondta, azért szeret, mert én vagyok a gyerekei anyja. Valamint azt tervezte, ha 5-6 év múlva elég nagyok lesznek a gyerekek, elmegy Toszkánába, és ott fog lakni, persze nélkülünk.
Februárban kiment külföldre dolgozni, mikor a pici fél éves lett, azóta mintha kicserélték volna. Visszatért a szerelem. Azt mondta azért, mert rájött, milyen lenne nélkülünk élni. Felvetette, hogy töröljük magunkat a face-ről. Ezt nem értettem, mert én régi barátokkal, osztálytársakkal tartom rajta a kapcsolatot. Aztán nem rég az e-mailjei között (tudom a jelszót, ő mondta meg, mert pl biztosítást, ilyesmit én intézek róla) találtam face-es értesítést, benne 1 lánytól jövő üzikkel. Az is volt benne, hogy szeretlek. Rákérdeztem, nem mondott semmit. Most megint találtam tőle 3 üzit, hogy 1 hónapja nem írtál, meg ilyenek. (Külföldön nincs neki net)
Ja és mikor 8 hónapos terhes voltam, felvetette, hogy legyünk nyitott kapcsolatban, amíg 55 kg-ra le nem fogyok.(Jó vicc. Kinek kell egy terhes bálna, aztán gyermekágy, utána meg a baba miatt nem tudsz elszabadulni semerre, hogy kapcsolatod legyen.)Én belementem viccből, akkor nem is gondoltam még, hogy lehet neki valaki, akivel így lelkiismeret furdalás nélkül csinálhat bármit.
De most szöget ütött a fejembe, hogy vajon mi történhetett? Volt, hogy ott aludt haverjánál, bulizni is volt 1-2x, sokat dolgozott, ki tudja, akkor hol volt.
Tudom, hogy egy kapcsolat alapja a bizalom, de tudni akarom.
Hogy tudnám kiszedni belőle?
Ja, és most megköszöntem neki, mert tényleg teljes az összhang, hogy akkor sem ment félre, mikor sz*rul mentek a dolgaink. Erre ő csak zavartan nézett, aztán azt mondta, hogy a randinál ő tényleg csak azt akarta megmondani, hogy nem akar semmit.
Ha a régebbi dolgokról beszélek, azzal hárít, hogy ne foglalkozzunk a múlttal, most húzzunk egy vonalat és csak azzal foglalkozzunk, ami van illetve lesz. (Merthogy egy bunkó meg tapló volt.)
Minek szültél gyerekeket ilyen embernek?
Szerintem egyértelmű, hogy megcsalt. És minek ment volna el megnézni egy lányt egy randin? Akárhol láthat lányokat, ezért még nem kell randit megbeszélni. Elég naiv vagy, hogy akkor is hittél neki, már bocsi. De egyébként már régen tudod te, hogy milyen ember is ő, az első megcsalás után kiderült, szóval ha neked ő kell akkor ez van, de akkor ne sírj azon, hogy megcsalt.
A férjed egy primitív bunkó barom.
De te még nála is hülyébb vagy.
Bocs ez a véleményem.
Lehet.
Már értem a mondást: "A szerelem vak."
Nem kívánt téged, nyitott kapcsolatban voltatok, régebben is megcsalt már -> szerinted nem csalt meg akkor?
Ugye te is csak költői kérdésnek szántad amire a lelked mélyén tudod a választ?
Hát, erre nem fogok tudni neked tanácsot adni. A "szerelem" visszatérte több dolognak is köszönhető. A távolság. Talált egy másik csajt akit kint kezelget, megvan amit akart ezért hozzád is képes máshogy viszonyulni.
No meg mekkora paraszt már, hogy a szemedbe mondja: dagadt leszel, és akkor nem d.glak meg... Ezt meg lehet mondani máshogy is. No, szerintem az van, hogy simán félre kefél. De hogy ezt hogy szedd ki belőle... Talán tedd féltékennyé kicsit...
Most biztos, hogy nincs kint senkije. Közös ismerősökkel van, reggeltől estig dolgoznak.
De régebben szerintem megcsalt.Tavaly nyár és február között szerintem.
Hát végigolvastam.
Ilyen hülye nő nincs.
Megérdemled sorsodat...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!