A szívemre vagy a józan eszemre hallgassak?

Ami gyorsan jött gyorsan is megy. Ez minden esetben igaz? Van egy fiú akivel pár hét beszélgetés után "jöttünk össze" és nagyából egy hónapig voltunk együtt. Nem mertem teljesen megnyílni neki mert ott volt bennem a félsz, hogy még nagyobbat esek, ennek ellenére tényleg jól megvoltunk és mindent megbeszéltünk. Aztán úgydöntöttünk, hogy ez így mégsem megy, de azóta is beszélgetünk, a suliban tlaálkozunk...stb. Az normális, hogy én most jöttem rá, hogy márpedig nagyon szeretem és vissza akarom kapni az együtt töltött időt? Ha a szivemre halgatnék odamennék hozzá, megölelném és azt mondanám nagyon hinyzik, és el tudom képzelni, hogy megint együtt legyünk egy kicsit. De a józan eszem azt mondja ez csak kihasználás lenne a részéről. Ez a miért ne? eset...és az eszem azt mondja, ne is szóljak hozzá, minél gyorsabban lépjek túl rajta. Igazándiból túl nagy a szeretethiányom, túl sokáig tűrtem büszkén és kicsit belefáradtam. Szív vagy józan ész? Ti mit választanátok?