Pénzkérdés! Fura kettős érzés van bennem. Normális ez?

A kérdésemet igyekszek röviden összefoglalni. Néhány éve diplomáztam, a párom egy évvel azelőtt fejezett be egy felsőfokú szakképzést, mielőtt én végeztem. A végzettségével kitörölheti a hátsóját sajnos, senki nem kíváncsi rá. Kénytelen olyan munkákat elvállalni, amiből alig áll pénz a házhoz. Persze több mint a semmi és legalább próbálkozik, ezt értékelem!

Igyekszem nem mutatni neki, de bevallom egy kicsit csalódott vagyok. Én nőként mérnökként dolgozom, a fizetésem elég jó, mégsem tudunk félretenni, spórolni és igencsak ki kell számolnunk a dolgokat hó végén. Én, amikor elkezdtem az egyetemet, tudatosan választottam ezt a szakot és tudatosan tanultam úgy mint egy őrült, hogy később viszonylag jó anyagi életszínvonalon élhessek majd, de ez most nincs sehol, pedig én megtettem érte mindent ami tőlem tellett.

Próbálom terelgetni a páromat, hogy tanuljon ki mégegy szakmát, menjen el BÁRMINEK, ami érdekli és amire van kereslet. 1-2 évet kibírunk egy fizetésből is, avagy alkalmi melókat tanulás mellett is vállalhat, mindegy. Az ötlet tetszett neki, már találtunk is egy szakmát, amiben látná a jövőjét, a családja viszont ebben abszolút nem támogatja, sőt... A párom meg inkább rájuk hallgat, elnyomja az egész ötletet és beletörődik, mondván, hogy végülis így is megvagyunk.

Valahol megértem és igen, tényleg megvagyunk, viszont legyek egy pénzéhes önző dög, de nekem ez kevés. Hogyan mondhatnám el neki, hogy számomra fontos lenne, hogy kezdjen valami komolyabbat az életével? Mi lesz, ha én teherbe esek és kiesek a munkából? Érzett már valaki hasonlóan?