Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mi a magyarázat ezekre a helyzetekre?
Miért van az, hogy néhány esetben adott egy fiú meg egy lány, akik nagyon jól megvannak, marhulnak, nevetnek, ölelkeznek, évődnek, együtt szórakoznak stb., röviden jól érzik magukat egymással, képesek minőségi időt együtt tölteni.
Mire aztán az egyik fél (az én tapasztalatom szerint általában a lány, de minden előítélettől mentes legyek, lehet, hogy fordítva is előfordul) bevágja, hogy egy lépcsőfokkal vissza kéne lépni, merthogy ez úgysem működne meg nem is tudja, hogy miért. (Szal lényegi magyarázatot nem is ad rá :D)
Erre összejön valami balf@sszal hirtelen, járnak pár hétig, aztán érzelmektől tépve vagy nem tépve szakítanak. A másik értetlen és tanácstalan félhez pedig szívesen fordul ezután, hogy erről sírjanak nekik a vállukon. Meg minden egyéb sz@rságről. Ez mi? Egyeseknek szüksége van egy több mint barát de sosem partner kategóriájú emberre?
igen, elfogadja, sőt 'kikövetelei' az udvarlást, a bókokat úgy, h tudja, nem akar tőled semmit, egyébként pedig barátnak tekint, ez egy furcsa elegy, amibe neked se kellene belemenned, ha nem érzed jól magad
éretlen viselkedés, de hát gondolom tini kiscsajszikról van szó, így el érthető, és nincs is ezzel így akkora gond
a másik meg, h ki lehet szállni neked is bármikor...
két ember kell mindehhez
fiatalok még.
vagy ha nem fiatalok, akkor is éretlenek.
Második:tininek is mondhatjuk, bár én már szeretném a 18-19 éves embereket szellemileg kifejlettnek tekinteni. Ahogy írtad, a baj csak az, hogy sokan úgy is benne maradnak reménykedve sóvárogva az ilyen kapcsolatokban, hogy már talán többször is meg lett mondva, hogy nem lesz belőle több. Ennek ellenére az egész egymás iránt tanúsított viselkedés továbbra is egy bontakozó párkapcsolatnak tűnhet.
Ez az a "nem megyek bele mert ha egyszer vége lesz akkor nagyon fog fájni" felfogás lehet? Mert akkor jó nagy hülyeség :D
én szeretném remélni, hogy nem áll le a szellemi fejlődés 18-19 éves korban. ;)
egyébként meg a legtöbb 18-19 éves érzelmileg éretlen még. a legtöbben burokban nőttek fel. majd amikor kapják sorban a pofonokat az élettől, meg a saját maguk lábán kell megállni, akkor lesznek érettek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!