Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogy lehet feldolgozni a társam hirtelen halálát?
Tizenöt évvel ezelőtt, a párom, 35 évesen,álmában hunyt el.Megrepedt a szíve,mert meszes volt. Én előtte két nappal utaztam el, a munkámból kifolyólag. Nem írt, nem vette fel a telefont.
Mikor tíz nap után hazajöttem, a nővérétől tudtam meg a hírt. Hat évre összeroskadtam lelkileg.
Még akkor is , ha meleg férfiak voltunk, de mai napig bánt,hogy nem voltam mellette.
F
Őszinte részvétem! Nagyon nehéz egy szeretett személy elvesztését feldolgozni, nem megy egyik napról a másikra. Különösen, ha hirtelen ment el, mert akkor még felkészülni sem tudott rá az ember.
Az elvesztés utáni napokban és hetekben át kell, hogy élje az ember a gyász idejét. Ilyenkor nem szabad beletemetkezni a munkába, vagy másképp elterelni a figyelmünket - természetes dolog, hogy a szomorúság, a fájdalom dolgozik az emberben. Ki kell sírni magunkat, el kell siratnunk, meg kell gyászolnunk azt, akit elvesztettünk. Nem kell szégyellnünk az érzelmeinket, mindez hozzátartozik a búcsúhoz, a történtek feldolgozásához. Az embernek minderre szüksége van.
Pár hét, egy-két hónap után viszont arra kell ügyelni, hogy az ember ne zárkózzon be, a rokonok, barátok közeledését, vigasztalását ne utasítsa vissza. Ha úgy érzed, jól esne a történtekről valakivel, közelebbi barátokkal vagy hozzátartozóval beszélni, ezt nyugodtan megteheted - ilyenkor már tud az ember a történtekről beszélni azokkal, akikkel bizalmasabb kapcsolatban van, és mivel a hirtelen veszteség értelmetlensége még mindig ott fáj belül, könnyíteni tud az emberen, ha mindezt valakivel megoszthatja.
Még később már a napi teendők végzése ad majd mankót, az élet elrendezendő dolgai, feladatai ott sorakoznak, amiket csinálni kell. Ilyenkor nyilván óriási nehézség is, hogy sok minden, amit eddig ketten csináltatok, most már csak rád marad, de egyben segít is tovább lendülni, hogy a napjaidat tennivalók, nem pedig csupán a kínzó gondolatokkal való küszködés teszi ki.
Hasznos tud lenni, ha vannak körülötted olyanok, akik a segítségedre szorulnak - ilyenkor a tudat, hogy őket támogatnod kell, megerősít abban, hogy talpon tudj maradni. Ez olyan célt tud adni a mindennapjaidnak, amik a szeretted elvesztése fölött érzett fájdalmad ellenére napról napra tovább lendít.
Bár a saját veszteségünket semmi nem pótolhatja, néha segíteni tud, ha észreveszünk másokat, akiket szintén hasonló veszteség ért, vagy más nagy nehézséggel kell élniük az életüket. Ha ilyet lát az ember, és legalább röviden elgondolkodik róla, erőt adhat neki az, hogy nem csak ő van egyedül, akinek hasonló veszteséggel, szenvedéssel kell megbirkóznia.
Hosszabb távon pedig az idő fogja tudni enyhíteni a szomorúságodat, a fájdalmat.
Nagyon sajnálom még egyszer, és kitartást kívánok!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!